Mobil üveghuta a Műcsarnok mellett

Háromnapos programmal készül a Múzeumok éjszakájára az Üveg nemzetközi éve programjaiért felelős Bohus-Lugossy Alapítvány, melynek szervezésében mobil üveghutát állítanak fel június 24-26. között a Műcsarnok melletti promenádon.

Több mint négyszáz intézmény készül programokkal

Huszadik alkalommal rendezik meg országszerte június 25-én a Múzeumok éjszakáját, amelyen koncertek, tárlatvezetések, interaktív események várják hajnalig az érdeklődőket több mint négyszáz intézményben.

Egy 55 éves oktatószámítógép-modell is látható lesz a szegedi Informatika Történeti Kiállításon

Kovács Mihály piarista tanár legendás Mikromatjának tökéletesen működő replikáját is kipróbálhatják a látogatók június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján, a Neumann Társaság szegedi Informatika Történeti Kiállításán, ahol ismeretterjesztő előadásokat és interaktív bemutatókat is tartanak.

Vasárnap kezdődik a 46. Bétazen

Június 19. és július 2. között negyvenhatodik alkalommal rendezik meg a Békés-tarhosi Zenei Napokat, ismertebb nevén a Bétazent Békés megye névadó településén.

Jubileumi Jazzpiknik Paloznakon sztárfellépőkkel

Sztárfellépőkkel, fesztiválhimnusszal, saját magazinnal készül az idei Paloznaki Jazzpiknik.

Vál-völgyi Zsúr Alcsúton június első hétvégéjén

Immár hatodik alkalommal rendezik meg a Vál-völgyi Zsúrt az Alcsúti Arborétumban.

Június végén kezdődik a Kapolcska tábor és kisfesztivál

Június 26. és július 3. között rendezik meg a VI. Kapolcska összművészeti kisfesztivált és tábort, amelyen kurzusok és koncertprogramok várják a fiatalokat és a családokat Kapolcson - közölte Márta István programigazgató csütörtökön az MTI-vel.

Június 1-jéig lehet jelentkezni a PesText Fesztivál irodalmi pályázatára

Jeligés irodalmi pályázatot hirdetett Forrás/source hívószóval a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál; a pályázatra június 1-jéig lehet jelentkezni.

Az örökség lesz az idei Gourmet fesztivál témája

Két év szünet után, az örökség témájával tér vissza a Gourmet fesztivál, amelynek során vezető magyar éttermek, cukrászdák, borászatok, sör- és pálinkafőzdék várják a vendégeket május 27. és 29. között a Millenárison.

Sziget-főszervező: nem hiszünk a kulturális embargóban

A Sziget nem hisz a kulturális embargóban.

Ismeretterjesztő és kulturális programokat kínál a vácrátóti botanikus kert

Április 30-tól szeptember végéig ismeretterjesztő és kulturális programokkal várja a vácrátóti botanikus kertbe látogatókat az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Kert a köbön elnevezésű fesztiválján.

Diákszínházi fesztivált rendeznek a hétvégén Pécsen

Csaknem háromszáz diák, kísérőtanár és színművész részvételével tartják meg a IV. Országos Diákszínházi Fesztivált április 22. és 24. között Pécsen - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.