Az idén hetedik alkalommal rendezik meg a Hajdúböszörményi Írótábort (HÍR) július 10. és 14. között - közölte a tábor szervezője, a Hajdúsági Irodalmi Kör titkára az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Gasztronómia
Második alkalommal rendezi meg július 21-én a Dunamenti Halfesztivált Mohácson a baranyai város német nemzetiségi önkormányzata, amelyre Magyarország mellett idén Horvátországból és Szerbiából is várnak halfőző mestereket, csárdásokat, valamint szabadidős halászléfőző csapatokat.
Megkezdődött az V. Savaria Nemzetközi Filmszemle szerdán Szombathelyen, amelyre a szervezők tájékoztatása szerint több mint kétszáz filmet neveztek be alkotóik dokumentumfilm, filmetűd és kisjátékfilm, valamint idén először diákfilm kategóriában.
Ebben az évben is megrendezik Veresegyházon a Mézesvölgyi Nyár elnevezésű szabadtéri rendezvénysorozatot.
Többek között a brit David Attenborough is nevezte három alkotását a IV. Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, amelyet számos kísérőprogrammal együtt május 25. és 27. között tartanak meg Gödöllőn.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Charity Fest címmel rendez adománygyűjtő fesztivált a Budapest Bike Maffia május 12-én, a Sztrilich Pál Cserkészparkban, Nagykovácsiban.
Szerző: Ancsy
itt:
Hasznos tanácsok
Néhány meglepetés, aminek a gyerekek jobban örülhetnek, mint a borítékba rejtett pénznek.
Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb nárciszmezejének virágzása alkalmából május 12-én Babócsán.
Húsznál is több összművészeti programmal, koncertekkel, kiállításokkal, táncesttel és színházi előadásokkal várja a közönséget május 28. és június 10. között a Zsidó Művészeti Napok sorozat Budapesten.
A15! címmel kéthetes fesztivállal, új arculattal, fejlesztési tervekkel ünnepli 15. születésnapját az A38 állóhajó.
Idén a korábbinál több nemzetközi sztár ad koncertet a Sziget fesztiválon, miután a befektetőkkel közösen 12 százalékkal 8,6 milliárd forintra tudták növelni a költségvetést, és csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhetnek.
Premier előtti vetítésekkel és régi kedvencekkel is várják a nézőket az idei Artmozik éjszakáján, május 11-én késő délutántól másnap hajnalig öt fővárosi moziban.