Folytatni kell az államadósság csökkentését, az elképzelések szerint 2022 végére az államadósság GDP-hez mért arányát 60 százalék alá akarja mérsékelni a kormány - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Négy dél-koreai vállalat összesen hetvenmilliárd forintot ruház be Magyarországon, és ezzel 300 új munkahelyet teremt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szöulban, miután tárgyalt Kang Kjung Vha dél-koreai kollégájával.
Októberben a külföldi vendégek száma 9,2, százalékkal, a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 10,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Mérséklődnek a társadalmi különbségek Magyarországon, a szegénység folyamatosan csökken, és Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján tovább nőtt az életszínvonal - mondta Lakner Zoltán Lehel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa, szociológus csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A növények, növényi termékek kis mennyiségű, saját célú behozatalát is korlátozza az Európai Unió december 14-től érvényes új növényegészségügyi rendszere.
Enyhe emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,76 pontos csökkenéssel, 44 601,72 ponton nyitott csütörtökön.
A járműgyártás 9,6 százalékos és a számítástechnikai, illetve elektronikai termékek gyártásának 7,3 százalékos növekedésének köszönhetően az ipari termelés októberben 6,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékkal emelkedett.
Nyitást követően mérsékelt ütemben, de folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Egyszerűsíti az adórendszert, csökkenti a közterheket és segít az adóelkerülők kiszűrésében a szerdán délelőtt elfogadott új társadalombiztosítási törvény, amely 2020. július 1-jén lép életbe.
Novemberben nőtt a román éves inflációs ráta, amely elérte a 3,8 százalékot - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Az utóbbi két hónapban megugrott a fedezetlen, elsősorban kisebb összegű személyi kölcsönök és áruhitelek felvételének száma - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.