A Földművelésügyi Minisztérium (FM) megemeli a Nemzeti borkiválóság program idei forrását; míg a korábbi években a program végrehajtásara átlagosan mintegy 40 millió forint állt rendelkezésre, addig 2017-ben ez az összeg 50-60 millió forint lesz - közölte a földművelésügyi miniszter kedden Budapeste
Újra élénkülhet az ipari termelés a következő hónapokban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentáló elemzők szerint, akik ugyanakkor a kockázatokra is felhívták a figyelmet.
A magyar gazdaság összességében erőteljesebben növekedett az elmúlt néhány évben, mint a többi uniós tagállam átlagosan, tehát az elmúlt években Magyarország érdemben közelített az Európai Unió fejlettségi szintjéhez - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH
Az ipari termelés volumene 6,5 százalékkal meghaladta januárban az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 1,6 százalékkal nőtt, idén januárban ugyanis kettővel több munkanap volt, mint a múlt év első hónapjában - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal
A befektetési aktivitás a közép-kelet-európai régió hotelpiacain 2016-ban közel 1,2 milliárd euróra rúgott, 46 tranzakcióval, míg egy évvel korábban ez a szám 45 tranzakcióval alig haladta meg a 700 millió eurót.
Elfogadhatatlan, hogy az élelmiszerek minőségével kapcsolatban egyes cégek másodrendű uniós állampolgároknak tartják a közép-kelet-európai lakosokat.
A lakosság pénzügyi tudatosságát előmozdítani hívatott nemzeti stratégia még a nyár előtt a kormány elé kerül.
A háztartások új lakáscélú hiteleinek átlagos kamatlába enyhén emelkedett januárban, a szabadfelhasználású jelzáloghitelek költsége gyakorlatilag nem változott, de a személyi hiteleké érzékelhetően megugrott - derül ki az MNB hétfőn közzétett jelentéséből.
Januárban a háztartások hitelfelvétele és törlesztése gyakorlatilag kiegyenlítette egymást, míg betéteikből nettó 48 milliárd forintot vontak ki úgy, hogy 74,9 milliárd forinttal csökkentették forintbetéteiket és 26,9 milliárddal növelték devizabetéteiket.
Csökkenéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,83 pontos csökkenéssel, 33 186,98 ponton nyitott hétfőn.
Eltérően látják a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők.