A magyar sertéshús thaiföldi exportjának engedélyezéséről és a sertéspestis elleni sikeres magyar intézkedésekről tárgyaltak Budapesten a thaiföldi agrártárca, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a képviselői - közölte a KKM csütörtökön az MTI-vel.
A második negyedévben 11 százalékkal bővült a belföldi turizmus a tavalyi év azonos időszakához képest a Szállás.hu becslése szerint, az átlagos foglalási érték 42 ezer forint volt, ami 14 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért adatot - közölte a portál csütörtökön az MTI-vel.
Indexcsökkenéssel indulta kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,93 pontos csökkenéssel, 39 645,28 ponton nyitott csütörtökön.
Iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
Az előző napi erősen nyereséges zárás negatív korrekciójával kezdhetik a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
Magyarország gázellátása biztosított 2020-ra, még akkor is, ha nem jön létre az újabb orosz-ukrán megállapodás a gázszállításról - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a szerb energetikai és bányászati miniszterrel közös szerdai, tapolcai sajtótájékoztatóján.
Az idei második negyedévben az államháztartás finanszírozási oldalról számított nettó pénzügyi megtakarítása 120 milliárd forintot, a negyedéves GDP 1,1 százalékát tette ki.
Enyhe emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,98 pontos emelkedéssel, 40 068,88 ponton nyitott szerdán.
Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán.