BUX: 40 561,24 pont, alig változó nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,80 pontos emelkedéssel, 40 561,24 ponton nyitott szerdán.

Pozitív kezdés Európában

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi veszteséges zárás után.

Stagnálásra, kis emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Stagnálással illetve kis emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Palkovics László: a kormány segítené a családi vállalatok utódlását

A kormány segítséget kíván nyújtani azoknak a nyugdíjkorhatárhoz közeledő vállalkozóknak, akik nem tudják cégeiket családi körben tartani, ezért lehetővé tenné, hogy a cég magyar menedzsmentje vagy egy magyar tulajdonú alapítvány gyakorolja a tulajdonosi jogokat.

Alig változott a forintárfolyam

Vegyesen alakult, alig változott a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.

Pozitív kezdés várható Európában

Indexemelkedésre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor az előző napi veszteségek után.

DiákÉSZ: átlagosan már 10 százalékkal emelkedtek a diák órabérek az idén

Az idén átlagosan 10 százalékkal nőttek a diák órabérek az év elejéhez képest a munkaerő-piaci trendekhez igazodva, így bruttó 1500-2500 forint között alakulnak.

A lepárlóberendezések kétharmadát nem használják a magánfőzők

A magánfőzők által bejelentett lepárlóberendezéseknek csak harmada van használatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) beérkezett tavalyi adatok szerint - hívja fel a figyelmet a Pálinka Nemzeti Tanács, amely nem tartja életszerűnek az adatokat.

Nagy István: precíziós gazdaság nélkül nem lesz megújuló magyar mezőgazdaság

Precíziós gazdaság nélkül nem lesz megújuló magyar mezőgazdaság, az agrárdigitalizáció elősegíti a stabilitást és a kiszámíthatóságot az élelmiszertermelésben, növeli a hatékonyságot, ezzel pedig a versenyképességet és magasabb jövedelemszintet tesz elérhetővé.

Megbírságolta az MNB a Cetelem Bankot és leányvállalatát

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 13,5 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Cetelem Bankra és leányvállalatára, az ONEY Magyarország Zrt.-re, elsősorban az adósságfék szabályokat és az informatikai területet érintő ismételt jogsértések miatt.

BUX: 40 655,70 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,31 pontos emelkedéssel, 40 655,70 ponton nyitott kedden.

Vegyes nyitás várható a főbb európai részvénypiacokon

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, a piaci szereplők figyelme az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások következő, Washingtonban tartandó fordulójára irányul.