Több ember meghalt egy balesetben Kapuvárnál

Négy ember meghalt és többen megsérültek csütörtök reggel Kapuvár külterületén, miután egy személygépkocsi a Répce-hídról a folyómederbe hajtott - közölte a rendőrség honlapján a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ráomlott a pince három munkásra Miskolcon, ketten valószínűleg meghaltak

Valószínűleg két ember életét vesztette, miután ráomlott egy pince az ott dolgozó munkásokra szerda reggel Miskolcon - tájékoztatta Leskó Diána, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője az MTI-t.

Kilakoltatott bérlő gyújtotta fel korábbi lakóházát, majd tüzet nyitott a menekülőkre Houstonban

Egy korábbi bérlő gyújtott fel egy lakóépületet a texasi Houstonban, majd az épületből menekülők közül három embert halálosan megsebesített - közölte a helyi rendőrség.

Kormányzó: többen meghaltak a Harkivot és térségét ért újabb támadásban

Tizenkettőre emelkedett a kelet-ukrajnai Harkivot ért éjszakai orosz rakétatámadás halálos áldozatainak száma - közölte csütörtök délután az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat a Facebookon.

Többen meghaltak egy házrobbanásban az Egyesült Államok Indiana államában

Házrobbanásban legkevesebb 3 ember életét vesztette az Egyesült Államok Indiana államában található Evansville lakóövezetében helyi idő szerint szerda délután.
Rémisztő túlvilági történetek

Rémisztő túlvilági történetek

Tíz eset, amelyben állítólag elhunytak vették fel a kapcsolatot az élőkkel.

Ukrán főtárgyaló: naponta ezer ukrán katona hal vagy sebesül meg a donbaszi harcokban

Naponta ezer ukrán katona hal vagy sebesül meg a donbaszi harcokban, a védekezés legnagyobb problémája mégis az, hogy Ukrajnának több fegyverre és lőszerre van szüksége - jelentette ki helyi idő szerint szerdán Washingtonban David Arahamija, az ukrán kormány főtárgyalója.

Gyalogosok közé hajtott egy jármű Berlinben

Gyalogosok közé hajtott egy jármű szerdán Berlinben.

Több palesztin meghalt fegyveres összecsapásokban Ciszjordániában

Két palesztin fegyveres meghalt a csütörtök reggel kitört összecsapásokban Ciszjordánia különböző részein - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.

Senki nem élte túl a horvátországi repülőgépbalesetet

Senki sem élte túl a horvátországi kisrepülőgép-balesetet - közölte Damir Trut horvát polgári védelmi igazgató hétfőn.

Több halottja is van a szlovéniai robbanásnak

Öt halálos áldozata van a dél-szlovéniai Kocevje Melamin nevű vegyi üzemében egy nappal korábban történt robbanásnak, egy ember életéért pedig még küzdenek a ljubljanai kórházban - jelentette a szlovén közszolgálati televízió (RTV) pénteken.
A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.