Nem lesz több tévévita az elnökjelöltek között az első forduló előtt

Elnökjelölti tévévita helyett politikai műsort rendez csütörtök este a France2 francia közszolgálati televízió azon elnökjelöltek részvételével, akik elfogadják a meghívást.

Lavrov: Moszkva reméli, hogy Washington nem tesz egyoldalú lépéseket Észak-Koreával szemben

Oroszország reméli, hogy az Egyesült Államok nem tesz egyoldalú lépéseket Észak-Koreával szemben, mint ahogy azt nem régiben Szíria esetében tette - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.

Tucatnyi sérült egy londoni szórakozóhelyen savas támadás miatt

Tucatnyian megsérültek egy londoni szórakozóhelyen, ahol valaki egy elfajult vita után savat öntött a vele konfliktusba keveredett vendégekre.

Franciaország is párbeszédre kéri a török vezetést az ország politikai erőivel

Németország után Franciaország is arra kérte a török vezetést, hogy kezdeményezzen párbeszédedet a török társadalmat alkotó valamennyi politikai erővel.

Külföldi sajtó Magyarországról

A Die Welt és a Der Spiegel Junckerről, Orbánról és a tüntetésekről.

Német lap: szélsőjobboldali háttérre utaló nyom bukkant fel

Szélsőjobboldali háttérre utaló nyom bukkant fel a Borussia Dortmund (BVB) német labdarúgó csapat elleni pokolgépes támadás ügyében - írta szombaton a Der Tagesspiegel című berlini lap.

A Kremlhez fordult egy független orosz lap az újságírói elleni csecsen fenyegetés miatt

A Kremlhez fordult a Novaja Gazeta független orosz napilap, miután újságíróit Groznijból megfenyegették, amiért cikkeket írtak arról, hogy Csecsenföldön tudomásuk szerint meleg férfiakat öltek meg és börtönöztek be - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Biskekben.

Le Pen, Macron, Mélenchon és Fillon is bejuthat a második fordulóba

Soha nem volt még olyan bizonytalan a francia elnökválasztás kimenetele, mint kilenc nappal az idei első fordulója előtt, ahonnan a felmérések szerint négy jelöltnek van esélye továbbjutni a második fordulóba.

A Kreml önmérsékletre hívott fel Észak-Koreával kapcsolatban

Moszkva minden országot arra szólított fel, hogy tanúsítson önmérsékletet és tartózkodjon a provokációként értelmezhető lépésektől az Észak-Korea körül kialakult helyzetben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Biskekben.

Moszkva, Damaszkusz és Teherán óvja Washingtont az újabb "agressziótól" (2. rész)

Egy Szíria elleni újabb "agresszió" súlyos következményekkel járhat majd nemcsak a regionális, hanem a globális biztonságra nézve is - figyelmeztette Washingtont és szövetségeseit Moszkvából az orosz, a szíriai és az iráni külügyminiszter.

Párizs Marine Le Pen mentelmi jogának felfüggesztését kérte az Európai Parlamenttől

A francia hatóságok Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje mentelmi jogának felfüggesztését kérték az Európai Parlamenttől a párt állítólagos fiktív EP-asszisztensi állásai miatt indított vizsgálat keretében.

Újabb felmérés jelzi Németországban Angela Merkel népszerűségének erősödését

Újabb felmérés jelzi Németországban, hogy Angela Merkel kancellár ismét népszerűbb, mint szociáldemokrata párti (SPD) kihívója, Martin Schulz.