Szerző: Vya
itt:
Külföld, Törökország, 18+
A Külgazdasági és Külügyminisztérium a leghatározottabban elítéli az isztambuli terrortámadást, a tárca sajtófőnökének közleménye szerint az Európai Unió biztonsága Törökország stabilitásával kezdődik, így minden ilyen támadás merénylet az Európai Unió ellen is.
Elfogadták a szerb parlament képviselői szombaton a 2017. évi költségvetést, amely a bruttó hazai termék 1,7 százalékát kitevő, azaz 69,1 milliárd dináros (176,2 milliárd forint) hiánnyal számol.
Nagy sikerrel zárult a Miniszterelnökség által Kárpátalján ukránok számára meghirdetett ingyenes magyar nyelvoktatási program első szakasza, amelynek az elvégzéséről szóló bizonyítványt mintegy ezren vették át szombaton Beregszászon.
A varsói Powazki nemzeti sírkert katonai temetőjében szombaton állami szertartás keretében újratemették azt a két tisztet, akik 1939 szeptemberében, miután a hitleri Németország megtámadta Lengyelországot, 80 tonna lengyel állami aranytartalékot vittek ki Nyugatra.
Csaknem másfél milliárd forint jut Erdélybe a magyar kormány 2017-2018-ra meghirdetett óvodafejlesztési programja keretében.
Csaknem másfél milliárd forint jut Erdélybe a magyar kormány 2017-2018-ra meghirdetett óvodafejlesztési programja keretében.
Átmenetileg használhatatlanná vált a kassai Pavol Jozef Safárik egyetem természettudományi karának épülete, miután a péntek esti tűzben az épület teljes tetőszerkezete megsemmisült.
Paolo Gentiloni külügyminisztert tartja a népszavazáson megbukott Matteo Renzi miniszterelnök legesélyesebb utódjának a szombati olasz sajtó, miközben az államfő csak estére zárja le a konzultációt a parlamenti pártokkal a kormányválságról.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a jobboldali Nemzeti Liberális Párt (PNL) oldalán kerülhet nagyobb valószínűséggel kormányra.
Szerző: Vya
itt:
Németország, Külföld, 18+
Közel egy év telt el, azóta, hogy Kölnben nőkkel erőszakoskodtak a migránsok. – most újabb felvétel került elő, amit eddig még nem láthattunk
Titkos jelentést készített az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), amelyben arra jutott, hogy Oroszország Donald Trump győzelme érdekében avatkozott be az elnökválasztásba.
Európa téli gázellátásának biztosításáról tárgyal az orosz és az ukrán energiaügyi miniszter pénteken Brüsszelben, az Európai Bizottság közvetítésével.