Ünnepi tévhitek és az igazság.
A kereszténység lényege a közösségvállalás a minket körülvevőkkel - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteken Vácon, a 10 éves a Laudato si' enciklika című konferencián.
Magyarországnak ma is utat kell mutatnia a keresztény Európa számára, és ez az út csak a béke útja lehet - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a nándorfehérvári diadal 569. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.
Az Európai Unió határozottan elítéli a szíriai főváros Dveila negyedében található Szent Illés görög ortodox templomban elkövetett terrortámadást, amely nem csak a keresztények elleni erőszakot, hanem minden szíriai elleni támadást jelent.
Magyarország kormánya a Hungary Helps Programon keresztül 25 ezer dollár humanitárius gyorssegélyt nyújt a megtámadott nigériai Benuel állambeli keresztények megsegítésére - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára.
Megdöbbentőnek nevezte a Szent Péter-bazilikánál harmadik napja tömött sorokban álló tömeget Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, aki a temetési szertartás főbb mozzanatairól is nyilatkozott az MTI-nek a Vatikánban pénteken.
Az egyházat és az emberiséget térfélválasztásra szólított fel a félelemmel és igazságtalansággal teli világban Ferenc pápa nagycsütörtöki homíliájában, amelyet a Szent Péter-bazilikában bemutatott krizmaszentelő misén olvastak fel.
Az orosz-ukrán háború a kereszténység szégyene, mert keresztény öl keresztényt - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) EP-képviselője a gondola.hu oldalon szerdán megjelent interjúban.
Háromszáznyolcvan millióra emelkedett egy év alatt az üldözött keresztények száma a világban, ami az eddig mért adatok között a legmagasabbnak számít - írta a L’Avvenire az olasz püspöki kar napilapja.
Magyarország erkölcsi talapzatát a kereszténység jelenti, a következetesen megtartott krisztusi tanítás. Nincs ország és nincs társadalom, amely erkölcsi alap és rend nélkül működni tudna - hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepi beszédében kedden Pannonhalmán.
Magyarország nemcsak beszél a szolidaritásról, de a cselekvés pártján állva, közvetlen segítséget nyújt az üldözött keresztényeknek - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára.
Korunk legnagyobb emberi jogi válságának nevezte a keresztényüldözést Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerdán Tusnádfürdőn.
