ÁSZ: még 139 önkormányzati társulási intézménynek kell lépéseket tennie a korrupciós kockázatok csökkentéséért

Még 139 önkormányzati társulások által irányított intézménynek kell lépéseket tennie a korrupcióval szembeni védettség megszilárdításáért - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden az MTI-vel.

Igazságosabb szja-rendszert és a korrupció visszaszorítását ígéri az ellenzék

Az szja-rendszer átalakítása, az európai minimálbér bevezetése, a vállalkozók esélyegyenlőségének megteremtése és a korrupció visszaszorítása is szerepel az ellenzék gazdasági elképzelései között.

Vádat emeltek két egykori rendőr ellen korrupció miatt

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat három férfi, köztük két egykori rendőr ellen a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál.

Súlyosította a bíróság másodfokon a korrupt szakvizsgáztató büntetését

Súlyosította a bíróság egy korrupt szakvizsgáztató és az őt megvesztegető férfi büntetését másodfokon - derült ki a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség hétfői közleményéből.

Vádat emeltek tizennyolc ember ellen egy 300 milliós korrupciós ügyben

A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt tizennyolc ember ellen a Budapest Környéki Törvényszéken.

Hetven ember ellen emeltek vádat egy kormányhivatali korrupciós ügyben

A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású hivatalos személy által hivatali kötelessége megszegésével, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 70 ember ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Korrupció miatt vádat emeltek tizenhat volt pénzügyőr ellen

Vádat emeltek az ukrán határszakaszon korrupciós bűncselekményeket elkövető tizenhat volt pénzügyőr ellen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.

Meghalt a bukaresti Colectiv klubban történt tűzvész egyik fővádlottja

Meghalt a 2015-ben a bukaresti Colectiv klubban történt tűzvész nyomán indított per egyik fővádlottja, aki első fokon több mint tizenkét év börtönbüntetést kapott - adta hírül kedden a román média.

Szabálytalan OKJ-vizsgáztatás miatt nyomoznak az ügyészek

Öt embert gyanúsítottak meg a nyomozó ügyészek, mert szabálytalan vizsgáztatással több millió forint kenőpénzhez jutottak - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.

Nyomozó főügyészség: korrupció miatt indult eljárás egy hatósági állatorvos és társai ellen

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért, a hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt eljárást indított egy hatósági állatorvos és öt társa ellen - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-t.

Korrupciógyanú miatt őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt

Korrupciógyanú miatt őrizetbe vett a Központi Nyomozó Főügyészség egy rendőri gazdasági vezetőt - tájékoztatta a szervezet vezetője pénteken az MTI-t.

DK: korrupciós veszélyhelyzetet hirdetne kormányon Dobrev Klára

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció kormányfőjelöltje arra készül, hogy ha 2022-ben ő lesz a miniszterelnök, akkor kormánya első intézkedéseként kihirdeti a korrupciós veszélyhelyzetet, és zárolja a "fideszes oligarchák vagyonát".