Telt házat hozott a Sziget fesztivál szerdai, első napja, amelyen 95 ezren buliztak.
A szerdán kezdődő Sziget fesztivál két legdrágább fellépője Justin Bieber és Dua Lipa, a nagyszínpados sztárelőadókra fordított költségvetés nagyságrendileg több millió euró - mondta a rendezvény főszervezője kedden az MTI-nek.
Kenyérszenteléssel, gyerekeknek szóló játszóházakkal, koncertekkel és több településen tűzijátékkal ünneplik meg augusztus 20-át a Békés megyei városokban.
Attila királyról és a hunokról nyílik kiállítás a Margitszigeti Víztoronyban, a Margitszigeti Színház pénteki operabemutatójához kapcsolódva.
A koronavírus-világjárvány utáni normalitásba való visszatérés jegyében szervezik a 13. Kolozsvári Magyar Napokat - közölték a szervezők a hét végén kezdődő nyolcnapos rendezvénysorozatot meghirdető keddi sajtótájékoztatón.
Az ország minden szegletéből érkeznek táncosok, énekesek, előadók augusztus 12. és 21. között a 29. százhalombattai Summerfest folklórfesztiválra, amelynek díszvendége Kárpátalja lesz.
Pénteken kezdődik a 24. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozó, amelyen hat ország kisebbségi és regionális kultúrát képviselő táncegyüttesei és zenekarai vesznek részt Kolozsváron és környékén.
A londoni Horniman Múzeum közölte, hogy 72, a mai Nigéria területéről, az egykori Benini királyságból származó műtárgy tulajdonjogát a nigériai kormányra ruházza át.
Életműkoncertet ad Kovács Kati szeptember 12-én a Budapest Kongresszusi Központban.
Tíz bemutatót, ötven előadást és 11 bérletet kínál az új évadban a Zenthe Ferenc Színház - hangzott el az évadnyitó társulati ülésen hétfőn Salgótarjánban.
Az ország első nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park egész nyáron várja látogatóit gazdag programkínálatával, melyben mindenki megtalálja a megfelelőt, akár a természetbe vágyik, akár a kulturális értékeket kutatja - írta az Agrárminisztérium (AM) az MTI-nek pénteken küldött közleményében.
Életörömre hangolunk! szlogennel idén hét helyszínen rendezik meg a 24. Zsidó Kulturális Fesztivált szeptember 4. és 12. között Budapesten.