Ismét közzétették a legtöbbet idézett kutatók listáját, amelyre idén négy magyar tudós is felkerült.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága (ELKH) által alapított tudományos díjakat és címeket adtak át csütörtökön Budapesten, a Természettudományi Kutatóközpontban, az eseményen idén huszonegy kutató kiemelkedő teljesítményét ismerték el.
A lakosság segítségét kérik a halak vándorlását akadályozó magyarországi gátak feltérképezéséhez a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI).
Magyar vállalkozások és tudásközpontok nemzetközi bekapcsolódását támogatják a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett nemzetközi célú pályázatok; amíg előző évben összesen 3,5 milliárd forint keretösszeg jutott erre a célra, addig 2022-ben már 6 milliárd forint.
Az EU területének 46 százalékát, főként a délnyugat-európai részeket fenyegeti aszály - hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja által hétfőn közzétett jelentés.
Idén 152 kutató nyerte el 2022-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíját.
Az eddigi legnagyobb szivacsfehéredést tapasztalták Új-Zéland partjainál. Kutatók szerint több tízmillió szivacsot érinthetett az elhúzódó tengeri hőhullám - olvasható a The Guardian brit napilap online kiadásában.
Először figyelték meg reggeli és esti migrénesek agyműködését különböző érzelmek feldolgozása közben.
Továbbra is várják a szervezők a középiskolák jelentkezését az MTA Alumni Programjába, amelyhez eddig összesen 1600 kutató csatlakozott - közölte az MTA hétfőn.
A klímaváltozás miatt még komolyabb fagykárok lehetnek Magyarországon - olvasható a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportálon pénteken közzétett elemzésben.
Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének két kutatója is nyert a legrangosabb európai kutatási alap, az Európai Kutatási Tanács (European Research Council/ERC) pályázatán - tájékoztatta a kutatóközpont az MTI-t.