A kenderesei önkormányzat által három éve ültetett energiafűz erdőt vágják ki a napokban a településen, a mintegy háromszáz mázsa aprítékkal a közintézményeket fűtik majd - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere csütörtökön az MTI-vel.
Üdvözölte Magyarországnak a külső schengeni határ védelmére tett erőfeszítéseit Rudy Salles, a francia nemzetgyűlés francia-magyar baráti tagozatának elnöke, aki delegációjával érkezett hivatalos látogatásra Budapestre.
Az egy éve folyó egyeztetések eredményeként hónapokon belül megegyezhetnek hatáskörük bővítéséről a háziorvosokkal - mondta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
A határok és a nemzeti identitás kérdéseit vizsgálták A kultúra mint megtartó erő című konferencia első délutáni szekcióinak előadói szerdán az Országházban.
A Demokratikus Koalíció (DK) várja Botka László jelentkezését az ellenzéki pártok választási együttműködéséről szóló egyeztetésére és elküldi az MSZP-s politikusnak a "Sokak Magyarországa" című programját.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt kezdeményezi, hogy állítsák vissza azt a Gyurcsány-kormány idején bevezetett automatikus vagyonosodási vizsgálatot, amelynek részeként minden a politikai pályára belépő, vagy onnan távozó képviselő vagyoni helyzetét ellenőrizni kell.
Szerző: Vya
itt:
politika, 18+, Egészségügy
A mentőszolgálat mentésirányítással kapcsolatos milliárdos beszerzéseinek visszásságairól beszélt szerdai sajtótájékoztatóján az LMP társelnöke. Hadházy Ákos szerint a mulasztások emberéletekbe kerülhettek.
A Jobbik az alaptörvény alapelvei között szerepeltetné a korrupció elleni harc fontosságát - közölte Vona Gábor pártelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, jelezve, februárban benyújtják vonatkozó javaslatukat az Országgyűlésnek.
A Jobbik az alaptörvény alapelvei között szerepeltetné a korrupció elleni harc fontosságát - közölte Vona Gábor pártelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, jelezve, februárban benyújtják erre vonatkozó javaslatukat az Országgyűlésnek.
Az LMP szerint a Fidesz egy megszorításpárti politikust segített az Európai Parlament (EP) élére, amikor támogatta Antonio Tarjani megválasztását a testület elnökének.
A kormány anyagilag is segíteni akarja a közös életüket megkezdő fiatalokat, ezért a fiatal házasokat két évig igénybe vehető adókedvezménnyel támogatja, amely összesen 120 ezer forint megtakarítást jelent - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felel
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adta át Colleen Bell távozó budapesti amerikai nagykövetnek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.