Visszavonult az első női labdarúgó, aki férfi csapatban is játszott

Bejelentette visszavonulását a világbajnok, olimpiai ezüstérmes japán Nagaszato Juki, az első igazolt női labdarúgó, aki férfi csapatban is játszott.

Kiegyensúlyozott teljesítménnyel lehet eredményt elérni az edzője szerint profivá vált öttusázó Koleszár Mihály szerint

A mai öttusában kiegyensúlyozott teljesítménnyel lehet jó eredményt elérni - véli a múlt heti, kairói világkupán ezüstérmes Koleszár Mihály, aki edzője, Kasza Róbert szerint az elmúlt fél évben profivá vált.

Vaszjunyin: van még hova fejlődnünk

Vaszjunyin Artyom, a jégkorong ob I döntőjét kedden este elveszítő DEAC vezetőedzője szerint az eredményből is látszik, hogy van még hova fejlődniük.

Érem- és döntőesélyekkel utazik a magyar atlétacsapat

A 400-as Molnár Attila révén egyértelmű éremesélyese is van a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságra készülő 15 fős magyar csapatnak, melyből az FTC sprintere mellett többen is döntőbe juthatnak a csütörtökön kezdődő hollandiai kontinensviadalon.

Hármas norvég siker a férfiaknál klasszikus stílusú 10 kilométeren

A legnagyobb esélyes, ötszörös olimpiai bajnok Johannes Hösflot Klaebo nyerte a hármas norvég sikerrel zárult férfi klasszikus stílusú 10 kilométeres sífutást kedden a trondheimi északisí-világbajnokságon.

Március 29-én és április 27-én játssza negyeddöntőjét a Budaörs

A Budaörs női asztalitenisz-csapata március 29-én és április 27-én játssza két mérkőzését a spanyol Universidad de Burgos-Rm Teran ellen az Európa-kupa negyeddöntőjében.

Visszavonult Czéllai-Vörös Zsófia világ- és Európa-bajnok kajakos

Bejelentette a visszavonulását Czéllai-Vörös Zsófia.

Marozsán spanyol ellenféllel kezd

Marozsán Fábián a spanyol Pedro Martinezzel csap össze a szerdán rajtoló Indian Wells-i keménypályás tenisztorna nyitókörében.

Gilgeous-Alexander 51 pontja, Irving sérülten büntetőzött

Shai Gilgeous-Alexander, a nyugati éllovas Oklahoma City Thunder ásza 51 ponttal vezette sikerre csapatát az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján.

Szoboszlaiék Párizsban, Bundesliga-rangadó Münchenben

Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool a Paris Saint-Germain otthonában lép pályára szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának első felvonásán.

A szerdai program

Szerdán négy mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool a Paris Saint-Germain otthonában lép pályára a párharc első felvonásán.

Az akadálypálya szétszakíthatja a mezőnyt

Taktikailag fel kell készülni az öt tusig tartó asszókra, az akadálypálya pedig szét tudja szakítani a mezőnyt - többek között ezeket a tapasztalatokat osztotta meg az MTI-vel Belák János, a felnőtt- és utánpótlás válogatottért felelős sportszakmai vezető.