KSH: 22,3 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye 2018-ban

Tavaly az építőipari termelés 22,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest, míg a múlt év decemberében az építőipari termelés volumene 17,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a novemberi 27,5 százalékos növekedés után - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

OTP Jelzálogbank: a fővárosban az új lakások átlagos négyzetméterára elérheti a 750 ezer forintot az idén

Budapesten az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára az OTP Jelzálogbank statisztikája alapján az idén 750 ezer forint, jövőre pedig 850 ezer forint körül alakulhat - közölte a cég az MTI-vel kedden.

KSH: januárban 2,7 százalékkal nőttek az árak

Idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, éppen úgy, mint tavaly decemberben - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Marad az erőteljes bérnövekedés idén az elemzők szerint

Idén is marad az erőteljes bérnövekedés az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, bár a tavalyinál valamivel mérsékeltebb ütemben.

KSH: tavaly 2,8 százalékkal, decemberben 2,7 százalékkal nőttek az árak

Tavaly a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt, amikor 2,4 százalékos volt az éves infláció.

Elemzők: elmaradt a várakozásoktól az ipar tavaly novemberi teljesítménye

Elmaradt a várakozásoktól az ipar tavaly novemberi teljesítménye - így értékelték a KSH csütörtökön kiadott előzetes adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

A vártnál jobban alakult a novemberi német kiskereskedelmi forgalom

Az elemzők által várt csökkenés helyett nőtt a német kiskereskedelmi forgalom novemberben éves összevetésben.

Tavaly 17,5 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba

Tavaly 126 601 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 17,5 százalékkal többet, mint 2017-ben - közölte a Carinfo.hu az MTI-vel a DataHouse Kft. adatai alapján.

Országszerte csaknem 3000-szer riasztották a mentőket

A mentőket országosan 2980 esetben riasztották szilveszterkor, ebből a fővárosi feladatszám 830 volt - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője kedd reggel az MTI-vel.

OKF: 25 tűzesetet okozott tűzijáték

A szilveszteri tűzijátékok miatt 25 esetben keletkezett tűz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedd reggel az MTI-vel.

M1: az előző évekhez képest kevesebben szenvedtek alkoholmérgezést a fővárosban

Az előző évekhez viszonyítva a mostani szilveszteren valamivel kevesebben, összesen 49-en kerültek alkoholmérgezés miatt a fővárosi detoxikálókba - számolt be az M1 aktuális csatorna kedd reggel.

KSH: 304 millió euró volt a külkereskedelmi többlet októberben

Az októberi külkereskedelmi aktívum 304 millió euró volt, 221 millió euróval kevesebb a 2017. októberinél.