Netanjahu Irán szíriai katonai jelenléte ellen készül állást foglalni a Putyinnal folytatandó moszkvai tárgyalásain

Benjámin Netanjahu meg akarja majd győzni Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy a szíriai rendezésről szóló béketárgyalásokon zárják ki bármiféle iráni katonai jelenlét jövőbeni lehetőségét - jelentette vasárnap a helyi katonai rádió magát az izraeli miniszterelnököt idézve.

A szíriai ellenzék lelőtte a kormányhadsereg egyik harci gépét

A szíriai ellenzék lelőtte a damaszkuszi kormányhadsereg egyik harci gépét, amely török területen zuhant le, a pilóta katapultált - írta vasárnap a Daily Sabah című isztambuli lap.

Szakértő: valószínűleg megszűnik az IÁ, de szerepét átveszi egy másik szervezet

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója szerint valószínűleg megszűnik az Iszlám Állam (IÁ), "globális dzsihadista szerepét" azonban máshol átveszi egy másik radikális szervezet.
A menekültek között terroristák vannak!

A menekültek között terroristák vannak!

Bashar Al-Assad szíriai elnök jelentette ki egy interjú során a nem új állítást.

Dzsihadistákat "ártalmatlanított" a török hadsereg

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet 21 dzsihadistáját "ártalmatlanította" a török hadsereg az elmúlt 24 órában az észak-szíriai Báb város térségében - közölte a török hadsereg kedden.

Több száz feltételezett terroristát tartóztattak le Törökországban

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet mintegy négyszáz feltételezett terroristáját tartóztatták le vasárnap Törökország-szerte végrehajtott rajtaütésekben a török hatóságok - jelentette a Dogan és az Anadolu török hírügynökség.

Lavrov: február végére halasztják a genfi tárgyalásokat

Február végére halasztják az ENSZ égisze alatt folyó genfi Szíria-közi tárgyalások újabb fordulóját, amelyet eredetileg február 8-ra tűztek ki - jelentette be az orosz külügyminiszter a szíriai ellenzékkel pénteken Moszkvában megtartott találkozóján.
Trump korlátozza a muszlimok beutazását az Egyesült Államokba – kapcsolódó vlog

Trump korlátozza a muszlimok beutazását az Egyesült Államokba – kapcsolódó vlog

Hét muszlim ország felé keményít be Trump az USA-ba való utazást illetően!
Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Felháborító okok miatt deportálják a valódi keresztény menekülteket Németországból vissza hazájukba.

Szijjártó: soha ilyen jó remény nem volt még a szíriai helyzet rendezésére

Soha ilyen jó remény nem volt még a szíriai rendezésre a polgárháború kirobbanása óta, megoldás azonban kizárólag akkor születhet, ha az amerikaiak és az oroszok meg tudnak állapodni egymással - jelentette ki Szijjártó Péter az uniós külügyminiszterek hétfői brüsszeli tanácskozásán.

Szakértő: középtávon rendeződhet a polgárháborús helyzet

A Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője szerint középtávon lehet esély arra, hogy a szíriai polgárháborús helyzet rendeződjön, de ez nem hetek, hónapok, hanem még évek kérdése.

Szíria szerint Izrael éjjel rakétákkal lőtt egy Damaszkusz melletti légitámaszpontot

A szíriai hatóságok szerint Izrael csütörtök éjszaka rakétákkal lőtte a Damaszkusztól nyugatra lévő Mazzeh légitámaszpontot.