Noha a bűncselekményt visszafordítani nem lehet, tanulni kell a bosznia-hercegovinai Srebrenicában történtekből, és le kell vonni a tanulságokat, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg ilyen szörnyűségek - jelentette ki Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Megkezdődött Esztergomban az 51. Országos Honismereti Akadémia, melyen az egész országból, valamint a határokon túlról érkezett honismereti szövetségek képviselői egy héten át hallhatnak előadásokat elődeik munkásságáról, Bél Mátyástól Bálint Sándorig.
Mintegy ötezer ember vesz részt az idén a srebrenicai békemenetben; a résztvevők 110 kilométert tesznek meg három nap alatt, ellentétes irányban haladva azon az úton, amelyen a srebrenicai muszlimok 1995-ben menekültek.
Napóleon pisztolyai 1,69 millió euróért (664 millió forintért ) keltek el vasárnap a Párizs közelében lévő fontainebleau-i kastély mellett megrendezett árverésen - számolt e róla a BBC News.
Várhatóan több mint százötven csontváz és számos tárgyi emlék kerül majd elő a Mohácsi Nemzeti Emlékhely IV. számú tömegsírjának nemrég indult feltárása során - közölték a több hónapon át tartó munkálatokat végző szakemberek az MTI érdeklődésére.
Tony Blair volt brit miniszterelnök soha nem bánta meg, hogy segített Koszovónak elnyerni a függetlenségét azzal, hogy Bill Clinton egykori amerikai elnökkel együtt 1999-ben kezdeményezte, hogy a NATO indítson légicsapásokat az akkori Jugoszlávia ellen.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A nemzeti összetartozás napja lehetőség, hogy a trianoni békediktátum évfordulóján ne csak a történelmi traumákra, hanem a sikereinkre is emlékezzünk - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Ha bármilyen okból a NATO hadba lép Oroszország ellen, mivel hazánk is NATO-tag, Magyarország hadviselő fél lesz - hangsúlyozta kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Áder János volt köztársasági elnök.
Immár tizedik alkalommal rendeznek Duna Napokat a nemzeti összetartozás napja alkalmából az erdélyi Torockón, május 31-től június 2-ig, fellép mások mellett az Ismerős Arcok, a Bagossy Brothers Company és a Kaláka, a helyszínről sugároz a Dankó rádió.
A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumhoz került Áchim L. András, a Magyarországi Parasztpárt egykori elnökének, néhai országgyűlési képviselőnek a hagyatéka - közölték pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az első szociális kérdésekkel foglalkozó, 133 éve közzétett pápai enciklika, a Rerum novarum napjainkat illetően is fontos üzeneteket fogalmaz meg - hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szerdán Pécsen.
Himnusz Emlékhely és új Kölcsey Ferenc Emlékkiállítás létesül Szatmárcsekén, az egykori Kölcsey-kúria helyén - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel pénteken.
