Szijjártó: határon túli magyar közösségeket is támogat védőeszközökkel a kormány

Minden magyar felelős minden magyarért, ezért a magyar nemzeti közösségeket a határok túloldalán is támogatja a kormány, eszközökkel is - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-nek.

Átfogó javaslat készült a hazai zeneipari szektor támogatására

Részletes helyzetelemzést készített a Music Hungary Szövetség a koronavírus-járvány hatásáról a hazai zeneiparra.

NMHH: könnyítést kapnak a médiatanács által támogatott médiaszolgáltatók

Engedményeket tesz a médiatanács a helyi és körzeti rádiókkal, televíziókkal már megkötött támogatási szerződéseiben, hogy a szolgáltatók a koronavírus-járvány miatt kialakult nehezített körülmények ellenére is teljesíteni tudják szerződési kötelezettségeiket.

ITM: az eredményes egészségipari kutatás-fejlesztés haszna emberéletekben mérhető

Több mint 2,3 milliárd forintos támogatással egy tucatnyi, a koronavírussal szembeni egészségügyi védekezést hazai szaktudásra és kapacitásokra alapozva megerősítő kutatás-fejlesztési projekt zajlik Magyarországon.

Új forgalomirányítási rendszer fejlesztését támogatja az NKFI Hivatal

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) több mint 577 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg új forgalomirányítási rendszer fejlesztésére a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. vezette konzorciumnak - közölte a Főmterv az MTI-vel szerdán.

Uniós szolidaritási alapot kezdeményeznek az előadóművészeknek a jogkezelő szervezetek

Szolidaritási alap létrehozását kezdeményezték az előadóművészek számára az európai közös jogkezelő szervezetek.

Kormánybiztos: újabb pályázatok jelentek meg a Magyar Falu Programban

Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében, a pályázatok az egyházi, illetve önkormányzati tulajdonú közösségi tér ki-/átalakítására és foglalkoztatás támogatására adnak lehetőséget 10 milliárd forint keretösszegben.

Önkéntes mozgalom alakult a pedagógusok és tanulók támogatására a digitális oktatásban

Informatikai szakemberek, pedagógusok, cégvezetők által létrehozott közösség nyújt segítséget a digitális oktatásban iskoláknak, pedagógusoknak és tanulóknak.

Jobbik: állítsák vissza az önálló határőrséget, kapjanak nagyobb támogatást a mezőőrségek!

Az önálló határőrség visszaállítását és a mezőőrségek költségvetési támogatásának növelését kezdeményezte országgyűlési határozati javaslatokban a Jobbik - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője.

AM: 2020-ban is igényelhető támogatás az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéshez

Az Agrárminisztérium (AM) a korábbi évekhez hasonlóan, idén is vissza nem térítendő támogatást nyújt a szőlőültetvények megvédéséhez, a támogatási program éves keretösszege 240 millió forint - közölte az agrártárca csütörtökön az MTI-vel.

AM: újabb 7 milliárd forint támogatás erdők létesítésére

A Vidékfejlesztési Program erdőtelepítést támogató pályázatának keretében újabb 221 kérelem támogatásáról döntött az Agrárminisztérium - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.

HEPA: teljes értéklánc jött létre a startup vállalkozások külpiaci megjelenésének támogatására

További öt taggal bővült a magyar startup cégek külpiaci megjelenését támogató Startup Campus (SC) Hungary Powered by Hepa Program, ezzel a kezdeményezéshez kapcsolódott tizenkét hazai résztvevő lefedi a magyar startup vállalkozások exporttevékenységét segítő teljes értékláncot.