Szerző: CyberAndras
itt:
Tudomány
Világelsők: sikerült a gondolatátvitel két emberi agy között.
Spanyol és francia szakértők segítségével végezték el a Harvard Egyetem kutatói a világon egyedülállóan sikeres kísérletet, mely szerin...
Első ízben sikerült a Napból eredő semleges részecskéket, a rejtélyes neutrínókat észlelnie egy nemzetközi kutatócsoportnak, amely kísérletei révén a központi csillagunk magjában lejátszódó termonukle...
DNS-elemzéssel tárta fel egy nemzetközi kutatócsoport a "paleoeszkimók", a mai eszkimók előtti őslakók kihalt kultúráinak történetét. Az új, genetikán alapuló őstörténet az eddigi legpontosabb képet a...
A mai kisbabák első szava már nem a mama, hanem a tablet - - írja egy friss kutatás.
A szülők 81 százaléka pedig már átélte, hogy a gyereke már összetörte az ehhez hasonló eszközöket. A technológia m...
A Vénusz (balra lent), a Jupiter (k) és a Hold (j) együttállása a Medves-fennsíkról, Salgótarján közeléből fotózva 2014. augusztus 23-án hajnalban.
forrás:MTI...
Szerző: Ancsy
itt:
Párkapcsolat
A kutatók megpróbálták kideríteni, hogy miből tudhatjuk biztosra, hogy eltalált Ámor nyila.Nehéz meghatározni, hogy mi a szerelem, és pontosan milyen tünetei vannak. A kutatók ezért arra vállalkoztak,...
Ezek a képek úgy néznek ki, mintha valami Vintage horror filmkockái lennének, de valójában paraziták arc portréit mutatják be.
Marcus DeSieno több, mint 20 különböző fajt fotózott le és a bizarr p...
Napi fél óra gyaloglás tíz százalékkal csökkenti a mellrák kockázatát azoknál az idősebb nőknél, akik éveken át folytatják a testmozgást - állapította meg egy nagy létszámú, hosszú távú francia kutatá...
A világ első vízházát Kecskeméten mutatták be a szakmai érdeklődőknek, az újszerű ház Gutai Mátyás építészmérnök találmányán alapul. Az Európai Unió támogatásával már korábban elkészült az épület, de ...
Kísérletek, lézershow és csillagparty is várja az érdeklődőket a Kutatók éjszakáján, amelyet szeptember 26-án rendeznek országszerte az oktatási intézményekben és kutatóintézetekben.
A pécsi Zsolna...
Szerző: Vivien
itt:
Színes hírek
2014 egy különleges évnek számít csillagászati szempontból, ugyanis 2014.08.10-én megtekinthetjük a 2. szuperholdat is, ami még az előzőnél is látványosabb lesz.
A közelmúltban alkalmunk nyílt ...
Szerző: Ancsy
itt:
Ezoterikus hírek
A régészek többször is találtak extra méretű csontvázakat, amelyek arra engednek következtetni, hogy régen hatalmas emberek lehetek a Földön.A mesékben, legendákban, de még a Bibliában is gyakran felb...
