A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a természetes szén-dioxid-nyelők egyáltalán nem stabilak, a klímaváltozás pedig még sérülékenyebbé teszi őket, így esetenként akár szén-dioxid-kibocsátóvá is válhatnak - figyelmezetetnek a kutatók a Fluxes - Európai üvegházgáz-értesítő.
Megdöbbentő dolgok, amelyek barlangokból kerültek elő.
A Mártélyi Tájvédelmi Körzetben található Körtvélyesi Holt-Tiszában egy új kovaalga fajt azonosítottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Víztudományi Karának (VTK) kutatói - olvasható az egyetem kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Három amerikai kutató kapta a közgazdasági Nobel-díjat az idén a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Soha nem látott részletességű felvételek készültek egy csapat kardszárnyú delfinről, amint egy órán keresztül üldöznek, majd megölnek több fehér cápát a dél-afrikai partok közelében.
Ismét megrendezik a Kárpát-medencei Középiskolai Csillagászati és Asztrofizikai Versenyt, az Athletica Galacticát.
A gyógyszerfejlesztés új kémiai módszereinek kidolgozásáért három tudós kapja a kémiai Nobel-díjat.
Több ezer kilométer hosszú törmelékcsíkot hagyott maga után az az aszteroida, amelynek az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART nevű űrszondája múlt héten az első bolygóvédelmi teszt keretében szándékosan nekiütközött - jelentette szerdán a BBC hírportálja.
Úttörő kvantumfizikai kutatásaiért három tudós kapja a fizikai Nobel-díjat.
Svante Pääbo svéd genetikus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az evolúciós genetika területén elért eredményeiért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
Tizenkilenc új Lendület-kutatócsoport alakulhat meg idén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fiatal kutatók számára kiírt kiválósági programja keretében.
A legmodernebb teszt- és önvezető autók bemutatójától kezdve a statisztikai kvízjátékig sokszínű, változatos programmal várják a látogatókat Zalaegerszegen, a Kutatók éjszakáján - közölték az MTI-vel a szervezők.