Az 1956-os forradalmat követő, halálos ítéletekkel végződött perek hátterének feltárását célzó kutatási együttműködést kötött a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) pénteken Budapesten.
Ismét közzétették a legtöbbet idézett kutatók listáját, amelyre idén négy magyar tudós is felkerült.
Több mint egymilliárd fiatal hallása van veszélyben a különböző fülhallgatós eszközök - mobiltelefonok, lejátszók - túlzott hangerővel történő használata és túl hangos zenés helyek látogatása miatt - figyelmeztetett egy új tanulmány, amely a BMJ Global Health folyóiratban jelent meg.
Az eddigi legrégebbi, több mint 2000 éves baszk nyelvű írásos emléket találták meg az észak-spanyolországi Navarra tartományban.
Az ember ősei már 780 ezer évvel ezelőtt is jól átsütve vagy megfőzve szerethették a halat - derült ki egy új régészeti kutatásból, amely egyben arra szolgál bizonyítékokkal, hogy az eddig véltnél 600 ezer évvel korábban is főzték már az ételt.
Jelentős előrelépést értek el magyar kutatók a fémekben található, úgynevezett forró elektronok tulajdonságainak vizsgálatában.
A galaxisunk legnagyobb és legpontosabb háromdimenziós térképét készítő Gaia űrtávcső munkájáért felelős konzorcium kapja a 2023-as Lancelot M. Berkeley - New York Community Trust "Érdemes Munka a Csillagászatban" Díját.
Egyes vakságot okozó betegségben szenvedő páciensek látásfunkcióit részben helyreállító génterápiás kezelés után az éleslátás visszaállítását is lehetővé tevő eljáráson dolgozik munkatársaival Roska Botond.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága (ELKH) által alapított tudományos díjakat és címeket adtak át csütörtökön Budapesten, a Természettudományi Kutatóközpontban, az eseményen idén huszonegy kutató kiemelkedő teljesítményét ismerték el.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartozó Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársa az általa kifejlesztett új eljárással kimutatta, hogy az antibiotikum-keverékek hatékonysága sokszor nagyságrendekkel gyengébb, mint az önállóan alkalmazott antimikrobiális hatóanyagoké.
Novemberben 18-áról 19-ére virradóan várhatóan egy látványos kitörést produkál a Leonidák meteorraj, amelynek eredményeként akár óránként száznál is több hullócsillagot figyelhetünk meg a hajnali égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
Horvát régészek egy több mint 2000 éves római hajóra bukkantak a tengerben az észak-dalmáciai Sukusánnál, mindössze kétméteres mélységben - közölte Mladen Pesic, a zárai (Zadar) Vízalatti Régészeti Központ igazgatója, egyben a kutatás vezetője.