Egy friss tanulmány szerint a világ nagy tavainak és víztározóinak több mint fele zsugorodott az 1990-es évek eleje óta elsősorban az éghajlati válság és az emberi fogyasztás miatt - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása pénteken.
A kutatók szerint "példátlan" eredményeket sikerült elérni a "karcsúsító oltással" elhízott serdülőknél: hosszú hetekig tartó szemaglutid-kezelés után a vizsgálati csoport tagjainak csaknem fele eléggé lefogyott ahhoz, hogy már ne minősüljön elhízottnak.
Egy felmérés szerint az emberek 35 százaléka a fáradtság miatt nem változtat az étrendjén és testmozgása mennyiségén - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása szerdán.
Tudósok úgy vélik, hogy megtalálták a világ legmérgezőbb gombájának számító gyilkos galóca toxinjának ellenszerét - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása.
A római korból származó, ezernyolcszáz éves márványrakományt találtak a tengerben Izrael partjai előtt - jelentette a helyi sajtó.
Nyáron indul a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székháza felújításának első üteme, melynek során megújulnak és kibővülnek az MTA-ban őrzött nemzeti kincseket - például a Szózat eredeti példányát - bemutató kiállítóterek is.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
A farkastól genetikailag távolabb álló, modern kutyafajták relatív agymérete nagyobb, mint az ősi, többezer éves fajtáké.
Hangya Balázs, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Kísérleti Orvostudományi Intézet (KOKI) kutatója a Parkinson-kóros betegek életminőségének javítására kvantitatív kognitív tesztelést javasló koncepcióval 150 ezer euró támogatást nyert az ERC Proof of Concept pályázaton.
Szombaton lesz a csillagászat napja, ebből az alkalomból országszerte járdacsillagászati bemutatókkal és ismeretterjesztő programokkal várják a csillagászat iránt érdeklődőket - közölte a Magyar Csillagászati Egyesület(MCSE).
A biológiai életkor megnőhet olyan stresszhatások közben, mint a terhesség, a Covid vagy a baleseti műtéti kezelések - derül ki abból a nemzetközi tanulmányból, amelynek egyik szerzője Kerepesi Csaba, a SZTAKI Informatikai Kutatólaboratóriumának tudományos munkatársa.
A grönlandi és antarktiszi jégtakarók háromszor annyi jeget veszítenek el évente az olvadás miatt, mint harminc évvel ezelőtt - figyelmeztetett rá egy új, átfogó nemzetközi tanulmány.
A kutatók úgy vélik, megtalálták az őszülés mechanizmusát, így a jövőben ki lehet fejleszteni olyan kezeléseket, amelyek segítenek visszafordítani vagy feltartóztatni a folyamatot - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása.
