Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) visszaadná az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) pályázatok bírálati jogosultságát a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA).
A SpaceX az űrmissziók egyik legnagyobb költségét csökkentette az újrahasznosítható rakéták kifejlesztésével - mondta el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában Kiss László, csillagász, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának főigazgatója.
Kétszázmillió forint keretösszeggel, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával jelent meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és kínai partnere, a Tudományos és Technológiai Minisztérium (MOST) közös pályázata.
A Covid-19-en átesettek fele heteken át tartó fáradtságot tapasztal a gyógyulást követően is egy ír kutatás eredményei szerint.
Több, sok embert érintő betegségcsoport diagnosztikáját és gyógyítását fejlesztő kutatási projektet zárul le a négy magyarországi orvosképző egyetemen.
A pteroszauruszok egy eddig ismeretlen faját azonosította az angliai Portsmouth-i Egyetem egyik hallgatója több mint 100 évvel ezelőtt felfedezett ősmaradványok átvizsgálásakor.
Az idei atlanti hurrikánszezonban megdőlt az elnevezett viharok száma, amikor az újonnan kialakult szubtrópusi vihar megkapta a Theta nevet - írta a BBC hírportálja.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
A karcsúmajomformák egy új faját azonosították a kutatók Mianmar távoli erdőségeiben, ám a felfedezés örömét beárnyékolja, hogy természetes élőhelyeinek elvesztése és vadászata miatt a faj már most a súlyosan veszélyeztetettek közé tartozik.
Irány az űr! címmel háromfordulós űrkutatási csapatversenyt hirdetett a magyarországi és a határon túli középiskolások számára a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT).
Az emberi faj közeli rokonának kétmillió éves koponyáját tárták fel Dél-Afrikában, a különleges lelet új információkkal szolgál az emberi evolúcióról.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Evolúciós Ökológiai Csoportjának és az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék Viselkedésökológiai Csoportjának tudósai.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
A szamárpingvin (Pygoscelis papua) valójában nem egy, hanem négy külön faj - állapították meg genetikai vizsgálattal brit kutatók, akik szerint az eredményeik segíteni fogják az állatok megóvását.