Átfogó elemzés készült az európai édesvízi biodiverzitás védelmének legfontosabb szempontjairól

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport átfogó elemzést készített az európai édesvízi biológiai sokféleség védelmének legfontosabb szempontjairól, melyben a kontinens vízgyűjtőit értékességük szerint, az ott élő fajok természetvédelmi helyzete alapján rangsorolták. A kutatók azt találták, hogy a legfontosabb területek többsége a mediterrán félszigeteken helyezkedik el, de a magyarországi vízgyűjtők is kiemelt értéket képviselnek.A kutatók elemzése a PLOS One című folyóiratban jelent meg - tájékoztatta az ELKH csütörtökön az MTI-t. Mint az ELKH összegzésében olvasható, a Föld felszínének csupán egy százalékát borító édesvizek az ismert fajok tíz százalékának adnak otthont.


Az édesvízi ökoszisztémák számos ökológiai szolgáltatást nyújtanak, ezek közé tartozik például az élelmiszer-termelés, a szénraktározás és a víztisztítás. Ugyanakkor ezen élőhelyeken a szárazföldi és a tengeri ökoszisztémákhoz képest nagyobb ütemű az egyes fajok populációinak fogyása. Ennek oka elsősorban az élőhelyek megszűnése, ami a lecsapolások, a mederszabályozások, a vízerőművek létesítése, a szennyezések és a klímaváltozás miatt következik be.

Az édesvizek helyzetét tovább nehezíti, hogy a védett területek kijelölésekor ezeket ritkábban veszik figyelembe, az egyes vízfolyások szerepe például sokszor kimerül a területek lehatárolásában.
    

Az édesvízi biodiverzitás hatékonyabb védelmének elősegítése érdekében a nemzetközi kutatócsoport átfogó elemzést készített, amelyben természetvédelmi értékességük alapján rangsorolták az európai kontinensen található vízgyűjtőket. Az értékességet összevetették a területi védelemmel is, ehhez egy olyan globális édesvízi adatbázist használtak, amely a kontinenst csaknem 19 ezer vízgyűjtőre osztja fel. Az egyes fajok elterjedését a vízgyűjtőkben a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai alapján összegezték.


Az elemzésben 512 hal, 656 puhatestű, 124 szitakötő, 339 vízinövény, azaz összesen 1631 faj adatai szerepeltek. E fajokat más-más súllyal vették számításba, szintén az IUCN által meghatározott veszélyeztetettség, valamint terjedőképességük alapján: minél veszélyeztetettebb egy faj, illetve minél kevésbé képes a terjedésre, annál nagyobb súllyal szerepelt a vizsgálatban.
    

A beszámoló szerint a kutatók a szisztematikus természetvédelmi tervezés eszköztárát használták fel az elemzéshez, melynek célja, hogy a védett területek kijelölése tudományosan megalapozott szempontok alapján történjen. A természetvédelem hajnalától az elmúlt évtizedekig a védett területeket inkább társadalmi és esztétikai szempontok alapján félreeső, kevésbé hasznosítható, ugyanakkor sokszor tájképileg igen látványos helyeken jelölték ki.


Ilyen például a föld első nemzeti parkja, az amerikai Yellowstone vagy a nehezen művelhető, de mind kulturálisan, mind biológiailag nagy értéket képviselő Hortobágy. Az utóbbi időben azonban e téren elterjedt az a tudományos megközelítésű szemlélet, amely a biodiverzitást, valamint a veszélyeztetett fajok és élőhelyek minél nagyobb mértékű területi lefedettségét is figyelembe veszi.
    

Ennek egyik fontos lépése a térbeli természetvédelmi priorizálás, mely folyamat végén egyes tervezési egységek - például közigazgatási egységek, vízgyűjtők, rácsháló cellái - mellé különböző prioritásértékeket rendelnek. A prioritásértékek számítása általában valamilyen erre a célra kifejlesztett szoftver segítségével történik. Erre példa a Marxan, amelyet ausztrál kutatók fejlesztettek a Nagy-korallzátony Nemzeti Park bővítésének megalapozásához. Az ilyen szoftverek az újabb védett területek kijelölése mellett a meglévő védett területhálózat megalapozottságának vizsgálatára is alkalmasak.
    

A kutatók mostani vizsgálatukban szintén a Marxan szoftvert használták, melynek segítségével az egyes fajokat különbözőképpen súlyozva számolták ki a vízgyűjtők természetvédelmi értékességét. Az értékes vízgyűjtők többsége az Ibériai-, az Itáliai- és a Balkán-félszigeten, valamint a nagyobb folyók, például a Duna mentén található, észak felé haladva egyre kisebb arányban.
    

Az is kiderült, hogy az egyes országokra számított átlagos értékesség tekintetében Magyarország a harmadik helyen szerepel Európában. A kutatók a természetvédelmi értékességet a folyószakaszok összekapcsoltságának függvényében is megvizsgálták. Ez azért fontos, mert az egyes vízgyűjtőket ért hatások a folyók áramlása miatt más vízgyűjtőket is érinthetnek, így a természetvédelemben az utóbbi időben előtérbe került a folyószakaszok kapcsoltságának, azaz konnektivitásának biztosítása.
    

Az elemzésből kiderült, hogy bár a konnektivitás beépítése fontos, bizonyos tavi fajok védelmének lehetősége csökken, ha a kijelölhető prioritásterületek korlátozottak. A kutatók azt is vizsgálták, hogy a természetvédelmi értékesség mennyire van átfedésben a védett területek jelenlegi hálózatával. "Európa nagy részén a helyzet jónak mondható, bár elég nagy a különbség a keleti-déli és nyugati-északi országok között. Az Európai Unióban a meglévő Natura 2000 hálózatnak köszönhetően nemcsak a magas természetvédelmi értékek párosulnak magas szintű védelemmel - mint például Magyarországon -, de sokszor az alacsonyak is. A védett területhálózat bővítése Európában az édesvízi biodiverzitás szempontjából kiemelt Balkán-félszigeten lenne a legfontosabb, de Ukrajna és Oroszország is bővelkedik magas értékű, de alacsony védettségű területekben" - állapítják meg a kutatók.


(Forrás: MTI)