Szeptember 28-án mutatja be Hat tánc című új, Bartók Béla ihlette produkcióját a Várkert Bazárban a Feledi János vezette Feledi Project, majd október elején a New York-i Dumbo Dance Fesztiválon lép fel Own Destiny című duettjével.
Izrael és zsidó művészet díszvendégségével rendezik meg a 26. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivált negyven helyszínen több mint száz kortárs és világzenei koncerttel, dzsessz- és táncelőadással, képzőművészeti és irodalmi programmal október 6. és 22. között.
Ősszel írják ki az Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégiumának első pályázatait pályakezdő táncművészek, előadóművészek számára - közölte a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hétfőn az MTI-vel.
Operajógával, táncelőadásokkal, valamint kerékpáros és csónakos túrákkal egybekötött minikoncertekkel várják a közönséget július 28. és 30. között a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztiválon.
Milyen kezelésre van szükséged a csillagjegyed szerint?
Sokszínű, sikeres évadot zár a Trafó, amelynek programjait az idei évadban több mint 40 ezren látogatták, mintegy 2800-an voltak kíváncsiak a kiállításokra, így az évadot 90 százalékon felüli látogatottsággal zárta az intézmény.
A professzionális színház- és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását támogatja pályázati úton az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 155 millió forinttal - közölte a szaktárca kultúráért felelős államtitkársága szombaton az MTI-vel.
Első alkalommal rendezik meg Budapesten május 17. és 19. között a Szerpentin Táncfilm Fesztivált a Kino Cafe moziban.
A 102 éves Hőre József felkéri táncolni a 104 éves Gombos Sándornét, Juliska nénit a színpadon a tánc világnapján rendezett Guinness-rekordkísérleten Óbudán egy áruház parkolójában 2017. április 29-én.
Díjátadóval egybekötött gálaesttel ünnepli szombaton a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége (MTSZ) a Müpában; a Góbi Rita Társulat és a Nemzeti Táncszínház táncos villámcsődületet is szervezett a Margit híd déli járdáján.
Tömegsport szenior kategóriában állítanának fel Guinness-rekordot április 29-én, Óbudán.
