Öt felfedezés, ami akár át is írhatja a történelmet.
Kelta falu nyomait tárták fel a régészek Debrecenben - közölte a Déri múzeum sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.
Öt év megosztottság után ismét közösen emlékeztek meg a jasenovaci koncentrációs tábor felszabadításának 75. évfordulójáról szerdán a horvátországi állami és kisebbségi vezetők - írta a helyi sajtó.
Gazdag leletanyaggal rendelkező, római hamvasztásos sírt tártak fel egy Baranyában folytatott ásatáson a Janus Pannonius Múzeum (JPM) szakemberei - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Elhalasztják a koronavírus miatt az április 19-re tervezett budapesti Élet menetét - közölte Gordon Gábor, az emléksétát szervező Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke kedden az MTI-vel.
Kiállításokon, tudományos konferenciákon, operaelőadásokon és számos egyéb programon keresztül fogja felidézni az államalapító király emlékét a következő öt évben az egész Kárpát-medencében a pénteken megkezdődött Szent István 2025 programsorozat.
"Komolyabban kell vennünk a közép-európai koprodukciókat, hiszen olyan közös kultúrával és történelemmel rendelkezünk, amelyre lehet építeni; a saját életünkről kell mesélnünk" - mondta a The Hollywood Reporter című amerikai filmes portálnak adott exkluzív interjújában Káel Csaba.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Hétfőn és kedden is lesznek központi megemlékezések a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Recskkel, megtört emberek sorsával szembenézni soha nem könnyű - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a recski kényszermunkatábor létesítésének 70. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésen.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Elsősorban a fiatalokat megszólító programokkal - köztük fotó- és esszépályázattal, kiállítással és tudományos rendezvényekkel - készül a trianoni békediktátum centenáriumára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) - hangzott el szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Mintegy harminc külföldi előadó részvételével nemzetközi tudományos konferenciát rendez a trianoni békeszerződésről a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Trianon 100 Lendület Kutatócsoportja júniusban.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Budapest 75 éve véget ért ostromának civil áldozataira emlékeztek csütörtökön a Farkasréti temetőben.
