NAV: milliárdos áfacsalás mobiltelefon-kereskedelemmel

Majdnem négymilliárd forint áfát csalt el egy mobiltelefon-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet nemrégiben egy nemzetközi akcióban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Ügyészség: vádemelés a 400 millió forintnyi áfát elcsaló csoport ellen

Az ügyészség 16 ember ellen emelt vádat, akik a betonacél-kereskedelemben építettek ki fiktív cégláncolatot, és így csaltak el 400 millió forintnyi áfát - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Betonacéllal csalt adót egy Nógrád megyei bűnszervezet

Betonacél-kereskedést folytató bűnszervezetet számoltak fel Nógrád megyében, a bűnszervezet áfacsalással több mint négyszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek.

Csaknem egymilliárd forint áfát csalt egy ipari repceolajjal kereskedő bűnbanda

Kilencszázhúsz millió forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egy Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda ellen, amelynek tagjai ipari repceolajjal kereskedtek - tájékoztatta a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense hétfőn az MTI-t.

Háromszázmillió forint áfát csalt el egy bűnszervezet műtrágya-kereskedelemmel

Csaknem háromszázmillió forintos költségvetési csalással gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hat embert, akik az áfa megfizetése nélkül importáltak nagy mennyiségű műtrágyát - tájékoztatta a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

NAV: 86 millió forint áfát csalt el egy testvérpár

A gyanú szerint a Komárom-Esztergom megyében húsüzemet és boltokat üzemeltető férfi testvérpár 86 millió forint áfát csalt el, költségvetési csalás miatt a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága nyomoz az ügyben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

Szójadarával áfát csaló bűnszervezetet buktattak le a Nyugat-Dunántúlon

Mintegy 350 millió forint áfát csaltak el szójadara kereskedelmével annak a bűnszövetségnek a tagjai, amelyet a NAV nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozói buktattak le.

Nyolcszázmilliós áfacsalás miatt javasol vádemelést a NAV

Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága egy Szabolcs megyei testvérpár ügyében, a gyanúsítottak cégcsoportot működtetve, fenyőfűrészáru kereskedelmével csaknem 800 millió forint áfát csaltak el - közölte az igazgatóság sajtó

Gondnokság alatt álló férfit használtak ki áfacsaláshoz Zalában

Két év alatt 55 millió forint költségvetési kárt okozott társával egy férfi, aki fiktív céget alapíttatott számlagyártásra egy gondnokság alatt álló ismerősével - közölte a Zala Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Egymilliárd forintnyi áfát csalt el egy kecskeméti férfi

Hamis számlákkal csökkentette általános forgalmi adóját egy műtrágyával kereskedő kecskeméti férfi, aki összesen több mint 1,2 milliárd forint áfa megfizetése alól bújt ki - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága kedden az MTI-t.
Áfacsalókat fogtak el a pénzügyőrök

Áfacsalókat fogtak el a pénzügyőrök

Egy a gyanú szerint több mint egymilliárd forintnyi áfát elcsaló bűnszervezetet lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a hivatal szombaton az MTI-vel.A közlemény szerint...
Áfacsaló húskereskedő cég ügyében indult nyomozás

Áfacsaló húskereskedő cég ügyében indult nyomozás

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indított nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy húskereskedelemmel foglalkozó cég ügyében - közölte a hivatal kedden az MTI-v...