Kínában gyártják a legtöbb háztartási gépet

Kína a világ legnagyobb háztartásigép-gyártója: az összes televízió 80 százaléka, a mosógépeknek pedig a 40 százaléka származik a kelet-ázsiai országból - írja a China Daily napilap heti gazdasági magazinja.

Az újság a kínai háztartási elektronikai berendezések szövetségének statisztikáit idézi, melyekből az derül ki, hogy a világ összes légkondicionáló berendezésének 70 százaléka, összes hűtőgépének pedig kevéssel több mint fele Kínában készül. A teljes iparági kibocsátás 1,07 ezer milliárd jüant (38 ezer milliárd forint) tett ki tavaly, ami csaknem ötszöröse a tíz évvel ezelőtti értéknek. A háztartási gépek exportja tavaly a 290 milliárd jüant (10,1 ezer milliárd forint) is meghaladta. Kína egy évtizede, 2001-ben lett a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagja, ezt követően az exportja és termelése évente két számjegyű, 20 százalék körüli növekedést mutat. Az elmúlt évtizedben a kínai gyártók a termékeik árának alacsonyan tartásával, külföldi versenytársaik felvásárlásával, iparági összeolvadásokkal és innovációval szereztek egyre meghatározóbb piacvezető szerepet maguknak - írja a gazdasági magazin.

A versenytársak felvásárlása a következő időszakban új erőre kaphat, a világgazdasági helyzet következtében gyengélkedő európai és amerikai cégek problémái miatt - fogalmazott a lapnak Luo Csing-csi (Luo Qingqi), iparági szakértő. A háztartási gépeket gyártó kínai vállalatok a trendek ellenére továbbra is csak kevésbé ismertek a világban és a szűkebb régióban. A TNS piackutató cég egy júniusi, ázsia 10 országában elvégzett felméréséből kiderül: a térség száz legismertebb márkája közül egyik sem kínai, a 102. helyre a Haier tudott felkerülni, míg a Lenovo a 121. a sorban.

(MTI)

Kapcsolódó oldal:  Háztartási alkatrészek olcsón 

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com