A kevés húst tartalmazó étrend karbonlábnyoma kisebb, mint a hagyományos vegetáriánusé

A kevés húst tartalmazó étrend karbonlábnyoma kisebb, mint a hagyományos tejet-tojást fogyasztó vegetáriánusé egy új amerikai tanulmány szerint.Az elegendő és egészséges élelem megtermelése a legtöbb alacsony és közepes bevételű országban ugyanakkor az üvegházhatású gázok kibocsátása, vagyis a karbonlábnyom jelentős növelésével járna a Johns Hopkins Közegészségügyi Egyetem élhető jövőt kutató központjának tanulmánya alapján, amely a Global Environmental Change című szaklap legújabb számában jelent meg.

    
A Johns Hopkins kutatói az egyének és az országok szintjén is megvizsgálták az éhezés felszámolása és a klímavédelem lehetséges útjait - írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál. Olyan modellt dolgoztak ki, amely megvizsgálta, hogyan hatnának az étrendi változások az egyes emberek és az országok szintjén az üvegházhatású gázok kibocsátására és az ivóvíz-felhasználásra.
    

Ezzel a modellel kilenc növényi alapú étrend hatásait elemezték, ezek között volt mások mellett vöröshúsmentes, a halat, valamint a tejet-tojást megengedő (lakto-ovo vegetáriánus) és a csak növényi, vagyis vegán táplálkozás is. Megállapították, hogy a tápláléklánc alsó részén elhelyezkedő állatokat - kis halakat, puhatestűeket - tartalmazó étrendek majdnem olyan környezetbarátok, mint a kizárólag növényi étrend.
    

Az is kiderült a modellekből, hogy az állati termékeket kétharmadával csökkentő, úgynevezett "kétharmadvegán" étrendnek kisebb volt az éghajlati és vízfogyasztási hatása, mint a hagyományosabb lakto-ovo vegetáriánusnak. "Nem találtunk egyetlen, mindenki számára megfelelő étrendet, amely mind a táplálkozási, mind az éghajlatvédelmi kihívásoknak megfelelne, nagyon sok függ az egyes országok körülményeitől" - mondta Keeve Nachman, a tanulmány vezető szerzője, a Johns Hopkins élhető jövőt kutató központja élelmiszertermelési és közegészségügyi programjának igazgatója.
    

A szerzők a magas jövedelmű országoknak azt ajánlják, hogy a klíma védelmében és a táplálkozással összefüggő betegségek és halálozások megelőzésére támogassák a növényi alapú étrendeket, figyelembe véve azonban többek között a kulturális preferenciákat. "A karbonlábnyom különbségeit valójában nagyrészt a tejtermékek fogyasztásának eltérései magyarázzák. Ugyanakkor ezek a termékek fontos szerepet játszanak a gyerekek alultápláltságának és növekedési elmaradásának megelőzésében" - mondta Martin Bloem, a Johns Hopkins élhető jövőt kutató központjának igazgatója.
    

Az élelem származása erősen befolyásolja a klímát a kutatók szerint. Ha ugyanannyi marhahúst Paraguayban állítanak elő, az majdnem 17-szer annyi üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, mintha Dániában termelnék. A különbség gyakran származik a legelők kialakítása miatti erdőirtásból. Fontos, honnan származik az étel, a kereskedelemnek nagy hatása van az egyes országok élelmezéssel kapcsolatos karbonlábnyomára és ivóvíz-felhasználására - írták a kutatók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Strucctojáshéjat találtak régészek Izraelben egy több ezer éve gyújtott tábortűz-maradványainál

Dél-Izraelben strucctojáshéjat fedeztek fel régészek egy hétezer évvel ezelőtt gyújtott tábortűz maradványai mellett, a Negev-sivatagban - közölte az izraeli régészeti hivatal, (IAA).

Tévhitek az elménkről

Tévhitek az elménkről

Tíz pszichológiai tévedés az emberi elméről és működéséről.

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program

Befejeződött a harmadik Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0); a több mint három éven át tartó kutatási együttműködésben 38 kutatócsoport vett részt az ország 10 különböző intézményéből - közölte az ELTE az MTI-vel pénteken.

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban

Különleges, Kreutz-féle napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban: amennyiben a C/2026 A1 (MAPS) elnevezésű égitest túléli a napközelséget, alkonyatkor szabad szemmel is látható lesz hatalmas csóvája.

http://ujhazak.com