Az innovatív kőeszközkészítési eljárások helyileg fejlődtek ki Eurázsiában
Sok ezer kőeszköz került napvilágra egy örményországi ásatás során, a 325 ezer éves leletek tanúsága szerint az új szerszámkészítési technológiák helyileg fejlődtek ki Eurázsiában, nem pedig a kirajzó afrikai népesség terjesztette el az Óvilágban, ahogy ezt korábban feltételezték.
A Londoni Egyetem, a Jereváni Állami Egyetem és a Connecticuti Egyetem kutatói eredményeiket a Science legfrissebb számában ismertetik.
A tudósok Örményország középső részén, Kotajk tartományban, az úgynevezett Nor Geghi 1 elnevezésű lelőhelyen két lávafolyamot, valamint a közöttük lévő üledékréteget vizsgáltak, amely sok ezer obszidián eszközt rejtett - olvasható a ScienceDaily hírportálon.
Az elvégzett kormeghatározás kimutatta, hogy az ősibb lávafolyam 400 ezer éve pusztított, a későbbi pedig 200 ezer éve, a feltárt kőszerszámok korát 335 és 325 ezer évvel ezelőtti időszakra teszik a kutatók.
A leletek tanúsága szerint a térség lakossága egyidejűleg két eszközkészítési eljárást is alkalmazott: egyrészt kétoldali (bifaciális) megmunkálással gyártottak szakócákat, másrészt az úgynevezett levallois-i technikával szilánkeszközöket állítottak elő.
Míg az első eljárással a kő megmunkálása során lepattintott darabkákat hulladéknak tekintették, a levallois-i technológia során az előmunkált magkőből "tervszerűen" lehasított szilánkokból állították elő a késeket, kaparókat és egyéb szerszámokat. Anyagfelhasználás szempontjából sokkal hatékonyabb a levallois-i technológia, ráadásul az így gyártott viszonylag kisméretű és könnyű eszközök optimálisak voltak a folyamatosan vándorló vadászó-gyűjtögető népesség számára.
Az általánosan elterjedt nézetek szerint a bifaciális eljárás az őskőkorszak, a paleolitikum technológiája, a levallois-i típusú eszközkészítés pedig a mezolitikumé (középső kőkoré), s Afrikából kirajzott népességgel együtt terjedt el. A régészek a bifaciális megmunkálásnak 300 ezer évvel ezelőtti felváltását a levallois-i eljárással tekintik a paleolitikum és a mezolitikum közötti időhatárnak.
A Nor Geghi 1 lelőhelyen talált leletek szolgáltatják az első bizonyítékot arra nézve, hogy a két eszközkészítési technológiát egyidejűleg is alkalmazhatták.
"A két különböző eljárás ötvözete azt mutatja, hogy mennyire innovatív volt a térség lakossága 325 ezer évvel ezelőtt" - hangsúlyozta Daniel Adler antropológus, a Connecticuti Egyetem docense, a tanulmány vezető szerzője, aki azt is elmondta, hogy a vegyi elemzés tanúsága szerint az eszközök készítésére felhasznált obszidiánt 120 kilométeres távolságból szerezték be.
Különböző afrikai, közel-keleti és eurázsiai lelőhelyeken feltárt eszközöket összehasonlítva a nemzetközi kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a szerszámgyártási technológia egymástól függetlenül alakult ki a különböző régiókban, s fokozatosan fejlődött. Ezzel a tanulmány szerzői megkérdőjelezik azokat az általánosan elfogadott nézeteket, amelyek a technológiai váltást a népesség lecserélődésével hozták összefüggésbe.
"Leleteink azt bizonyítják, hogy mennyire innovatív volt a kőkorszak embere" - mutatott rá Daniel Adler.
http://www.sciencedaily.com/releases/2014/09/140925141224.htm
MTI
A Londoni Egyetem, a Jereváni Állami Egyetem és a Connecticuti Egyetem kutatói eredményeiket a Science legfrissebb számában ismertetik.A tudósok Örményország középső részén, Kotajk tartományban, az úgynevezett Nor Geghi 1 elnevezésű lelőhelyen két lávafolyamot, valamint a közöttük lévő üledékréteget vizsgáltak, amely sok ezer obszidián eszközt rejtett - olvasható a ScienceDaily hírportálon.
Az elvégzett kormeghatározás kimutatta, hogy az ősibb lávafolyam 400 ezer éve pusztított, a későbbi pedig 200 ezer éve, a feltárt kőszerszámok korát 335 és 325 ezer évvel ezelőtti időszakra teszik a kutatók.
A leletek tanúsága szerint a térség lakossága egyidejűleg két eszközkészítési eljárást is alkalmazott: egyrészt kétoldali (bifaciális) megmunkálással gyártottak szakócákat, másrészt az úgynevezett levallois-i technikával szilánkeszközöket állítottak elő.
Míg az első eljárással a kő megmunkálása során lepattintott darabkákat hulladéknak tekintették, a levallois-i technológia során az előmunkált magkőből "tervszerűen" lehasított szilánkokból állították elő a késeket, kaparókat és egyéb szerszámokat. Anyagfelhasználás szempontjából sokkal hatékonyabb a levallois-i technológia, ráadásul az így gyártott viszonylag kisméretű és könnyű eszközök optimálisak voltak a folyamatosan vándorló vadászó-gyűjtögető népesség számára.
Az általánosan elterjedt nézetek szerint a bifaciális eljárás az őskőkorszak, a paleolitikum technológiája, a levallois-i típusú eszközkészítés pedig a mezolitikumé (középső kőkoré), s Afrikából kirajzott népességgel együtt terjedt el. A régészek a bifaciális megmunkálásnak 300 ezer évvel ezelőtti felváltását a levallois-i eljárással tekintik a paleolitikum és a mezolitikum közötti időhatárnak.
A Nor Geghi 1 lelőhelyen talált leletek szolgáltatják az első bizonyítékot arra nézve, hogy a két eszközkészítési technológiát egyidejűleg is alkalmazhatták.
"A két különböző eljárás ötvözete azt mutatja, hogy mennyire innovatív volt a térség lakossága 325 ezer évvel ezelőtt" - hangsúlyozta Daniel Adler antropológus, a Connecticuti Egyetem docense, a tanulmány vezető szerzője, aki azt is elmondta, hogy a vegyi elemzés tanúsága szerint az eszközök készítésére felhasznált obszidiánt 120 kilométeres távolságból szerezték be.
Különböző afrikai, közel-keleti és eurázsiai lelőhelyeken feltárt eszközöket összehasonlítva a nemzetközi kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a szerszámgyártási technológia egymástól függetlenül alakult ki a különböző régiókban, s fokozatosan fejlődött. Ezzel a tanulmány szerzői megkérdőjelezik azokat az általánosan elfogadott nézeteket, amelyek a technológiai váltást a népesség lecserélődésével hozták összefüggésbe.
"Leleteink azt bizonyítják, hogy mennyire innovatív volt a kőkorszak embere" - mutatott rá Daniel Adler.
http://www.sciencedaily.com/releases/2014/09/140925141224.htm
MTI
Hozzászólások