I. (Nagy) Szulejmán török szultán

I. Szulejmán szultán síremlékének (türbéjének) maradványait fedezhették fel magyar tudósok Szigetvár mellett, ezt szerdán jelentették be a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) Budapesti Programkoordinációs Irodájának sajtótájékoztatóján. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

I. Szulejmán török szultán, az oszmán Török Birodalom legnagyobb uralkodója 1494. november 6-án született Trabzonban I. Szelim egyetlen fiaként. Hétéves korától oktatták nyelvekre, tudományra és katonai ismeretekre, gyakorlati tapasztalatait tartományok kormányzásával szerezte.

000

A török birodalom addigra kiheverte a Tamerlántól elszenvedett, száz évvel korábbi vereséget és szédületes iramban terjeszkedett Kelet felé: Szelim eltiporta a mamelukokat, elfoglalta Egyiptomot és Szíriát, majd döntő vereséget mért a perzsákra.

A huszonhat éves Szulejmán 1520-ban lépett apja örökébe. (Ezen a néven az első szultánt a török történetírók nem veszik számításba: a Timur által legyőzött I. Bajezid Szulejmán nevű fiát ugyan uralkodónak kiáltották ki, de Músza nevű bátyja legyőzte és kivégeztette, később ővele ugyanezt tette testvére, Mehmed szultán. Annak érdekében, hogy a szultáni családban ilyen véres belharcok ne történjenek ezután, az új szultán uralkodásának kezdetén gyakran kivégeztette összes testvérét, azaz lehetséges versenytársait.)

A harcias kedvű új szultán nyomban hódító hadjáratokat indított: 1521-ben bevette a déli végvárrendszer legfontosabb láncszemét, azt a Nándorfehérvárt (Belgrádot), ahol 1456-ban II.

Mohamed még kudarcot vallott. A következő évben elfoglalta az Egyiptom és Anatólia közti tengeri utat ellenőrző Rodosz szigetét a johannita lovagoktól.

A gyászos emlékezetű mohácsi csatában, 1526. augusztus 29-én megsemmisítette a magyar seregeket, de a védtelen Budát csak feldúlta és kirabolta. Szulejmán ezután állandó és döntő befolyást gyakorolt a magyar történelemre: a kettős királyválasztás után Szapolyai Jánost támogatta a Habsburgok ellenében, mert végső célja Bécs elfoglalása volt. 1529-ben és 1532-ben is hatalmas sereggel vonult át az országon, de a császárvárost nem sikerült bevennie.

Szulejmán az ősi rivális, Perzsia ellen vezetett 1534-35. évi hadjárata során elfoglalta Bagdadot, az iszlám világ egykor legragyogóbb városa ezután Isztambul árnyékában hanyatlásnak indult. A perzsa szafavidák ellen még kétszer szállt hadba, 1548-49-ben és 1555-ben, az ekkor kötött béke biztosította a megszerzett hódításokat: Arméniát és a kijáratot a Perzsa-öbölhöz.

Szulejmán Észak-Afrika hatalmas területeit - Tripolit, Tuniszt, Algériát és Marokkót is - bekebelezte. A szolgálatába fogadott Rőtszakállú Hajreddin tuniszi pasa (kalózvezér) megverte a spanyol-velencei egyesült flottát, így a Földközi-tenger keleti részét néhány évtizedre (az 1571-es lepantói csatáig) a törökök uralták. Az oszmánok 1565-ben megpróbálkoztak a stratégiai fekvésű Málta elfoglalásával is, de a négy hónapos ostrom végül kudarccal zárult.

A magyar hadszíntéren 1541-ben jelent meg ismét Szulejmán: kardcsapás nélkül, csellel elfoglalta Buda várát, s vele a Duna-Tisza közének jelentős részét, 150 éves hódoltságba döntve az immár három részre szakadt, kiszolgáltatott ország elfoglalt területeit. 1543-ban újabb hadjáratot vezetett, ekkor került török kézre Siklós, Pécs, Székesfehérvár és Esztergom.

Hogy megakadályozza Ferdinánd és János Zsigmond birtokai, azaz Magyarország és Erdély egyesülését, 1551-52-ben seregei újabb nagy területeket foglaltak el, bevették Szolnokot és Temesvárt is, bár Eger ostroma kudarccal végződött. (Hódításaival Szulejmán jelentősen hozzájárult az önálló Erdélyi Fejedelemség létrejöttéhez is.) Utolsó nagy vállalkozása is Magyarország ellen irányult: 1566. szeptember 6-án Szigetvár elhúzódó ostroma közben halt meg. Halálát a sereg elől eltitkolták, a vár bevétele után belső részeit Szigetvár mellett temették el, föléjük szentélyt emeltek.

I. Szulejmán minden kétséget kizáróan a török birodalom legkiválóbb uralkodója volt, aki kiérdemelte a Nagy melléknevet. Hazájában fellendítette az ipart és a kereskedelmet, hidakat, utakat, vízvezetékeket és mecseteket építtetett. Ez utóbbiak közül a legpompásabb a Szulejmán-mecset Isztambulban, ahová magát a szultánt is eltemették. A törököknél Törvényhozóként (Kánuni) emlegetik, mert parancsára készült el az iszlám vallásjog, a saría által nem szabályozott élethelyzetekre vonatkozó világi törvénykönyv. Nemcsak kiváló hadvezér, hanem a kor viszonyai között igazságos fejedelem volt, aki tisztségviselőit nem származás vagy vagyon, hanem érdem alapján választotta.

Viszonylag toleráns volt birodalmában a keresztények és zsidók iránt, utóbbiak üldözését be is tiltotta. Pártolta a tudományokat és művészeteket, számos tehetségnek biztosított támogatást. Kiváló költő is volt, aki a török mellett arabul és perzsa nyelven verselt.

Háremének kedvenc hölgye a szláv származású szép rabszolganő, Hürrem volt (az utókor Tiziano festményéről ismeri igéző vonásait), akit több évszázados hagyománnyal szakítva, a birodalom népeinek legnagyobb megdöbbenésére feleségül vett, majd egy újabb hagyományt megtörve fiaival együtt idős korában is maga mellett tartott ahelyett, hogy egy távoli tartományba száműzte volna. Hürrem az intrikákban is tehetséges volt: elérte, hogy Szulejmán kivégeztesse Musztafa nevű fiát. Szulejmán utolsó éveit azonban megkeserítette fiainak (Bajezid és Musztafa) vetélkedése, amelynek végén Bajezid kapta meg a selyemfonalat.

Szigetvárott azon a helyen, ahol egykor a szultán sátra állott, 1994-ben felavatták Szulejmán emlékművét és a Magyar-Török Barátság parkot. Az emlékmű hatalmas vihart kavart, ezért 1997-ben felállították itt a várvédő Zrínyi Miklós emlékművét is, így az egykori ellenfelek szobra ma már a két nép barátságát hirdeti.

MTI

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com