Különleges ókori amulettre bukkantak Cipruson

Különleges ókori amulettet tártak fel lengyel régészek Cipruson olyan görög felirattal, amelyen visszafelé is ugyanaz a szöveg olvasható, mint elölről.

A mintegy 1500 éves kétoldalú amulettet a délnyugat-ciprusi Néa Paphos városánál folyó ásatásokon tárták fel 2011-ben, tanulmányukat csak most publikálta Joachim Sliwa, a krakkói Jagelló Egyetem professzora.

Amulet-inscription-side-150101

A mintegy 3,5 centiméter széles és 4 centiméter hosszú amulett egyik oldalán különböző istenségeket ábrázoltak meglehetősen kezdetleges módon, így láthatunk egy hajón fekvő bepólyált múmiát - vélhetően az egyiptomi Oziriszt -, illetve egy zsámolyon ülő és jobb kezét ajkaihoz emelő alakot, aki valószínűleg Harpokratész lehet, a csend egyiptomi istene.

Harpokratész mellett egy mitikus kutyafejű figura, a kynokephalos látható, aki az istenség gesztusát utánozva tartja szájához mancsát. Emellett egy kígyó, egy krokodil, egy madár, félhold és egy csillag is szerepel a rajzon.

Az amulett másik oldalán egy 59 betűből álló görög felirat olvasható, amely visszafelé ugyanazt a szöveget adja ki, mint elölről olvasva. A tudósok szerint a szöveg így fordítható: "Iahweh a titkos név viselője, Ré oroszlánja biztonságban van a szentélyében" - olvasható a Live Science internetes portál.

A kutatók több hasonló, visszafelé is olvasható ókori feliratot találtak már - írta Joachim Sliwa a Studies in Ancient Art and Civilization folyóiratban megjelent tanulmányában. A tudós felhívta a figyelmet arra, hogy az írnok kisebb hibákat is vétett a feliraton, két esetben a görög nű betű helyett rót használt.

Sliwa szerint az amulett készítője nem volt tisztában az általa ábrázolt istenségek pontos ikonográfiájával, például Harpokratészt hagyományosan lótuszvirágon ülve kellett volna ábrázolnia, nem zsámolyon. Ugyanígy a kutyafejű lénynek nem az istenség mozdulatát kellene másolnia, hanem szembefordulva vele mancsait imádásra emelni.

Szintén figyelemreméltó, hogy mind Harpokratészt, mind kynokephalost múmiaként bepólyálva ábrázolták a rajzon, mintha együtt temették volna el őket Ozirisszel, azonban ez az elképzelés nem egyezik az istenalakok hagyományosan elfogadott ábrázolásmódjával.

Ewdoksia Papuci-Wladyka, a Néa Paphosban folyó ásatások lengyel vezetője szerint az ilyesfajta amulettek viselőik szemében védelmet nyújtottak a különféle veszélyekkel szemben.

Az amulettet a tudósok a Kr.u. 5-6. századra datálják, amikor Ciprus a Keletrómai Birodalom uralma alá tartozott. Ekkorra a kereszténység vált a birodalom hivatalos vallásává, a többistenhitű kultuszok szigorú tiltások és korlátozások alá estek. Ennek ellenére voltak, akik tovább tisztelték a régi isteneket.

Papuci-Wladyka úgy véli, az amulett bizonyíték arra, hogy Cipruson tovább folytatódott a hagyományos istenek tisztelete a kereszténység államvallássá válása után is.

"Úgy tűnik Paphosban a keresztény és a pogány vallások egymás mellett éltek abban az időben, amikor az amulettet használták" - mondta.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

http://ujhazak.com