Magyar kutatók a világon elsőként szereztek pontos információkat két fecskefaj vonulásáról
A Szép Tibor, a Nyíregyházi Egyetem professzora vezetésével végzett kutatás során a világon elsőként alkalmaztak sikeresen kistömegű, alig 0,6 grammos geolokátort két fecskefaj esetében a vonulási és telelési terület megismerésére.
A megjelölt öt molnárfecske és négy partifecske által szolgáltatott adatokból kiderült, hogy ezek a kistestű madarak a tavaszi vonulás során napi 620-1080 kilométert repülnek.
A tudomány történetében először sikerült adatokat szerezni a Kárpát-medence molnárfecskéinek Közép- és Dél-Afrikában található telelőterületeiről - tájékoztatta az MME hétfőn közleményben az MTI-t.
A vonuló madárfajok többségének testtömege 20 gramm alatti, így a nagyobb testű madaraknál látványos eredményeket mutató, jelenleg használatos 5 gramm körüli jeladók ezeknél nem használhatóak, mert a méretük lényegesen meghaladja a madarakra felhelyezhető, a testtömeg maximum 4-5 százalékát elérő határt. A kutatás egyik célja éppen ezért a geolokátorok olyan mértékű miniatürizálása volt, hogy a 13-17 grammos fecskefajok esetében is használhatóak legyenek.
A madár hátára kis hátizsákként felhelyezett geolokátor 2-5 percenként rögzíti a kis eszközt ért fény mennyiségét. Az információkból szerzett adatok alapján naponta megállapítható a napfelkelték és napnyugták időpontja, amely alapján 200-300 kilométer pontossággal meghatározható, hogy milyen földrajzi hosszúságon és szélességen volt az adott napon a madár. Az eszköz nem befolyásolta az állatok mindennapi életét. E madárfajok esetében igen alacsony az éves túlélési arány.
A partifecskék esetében egy átlagos vonulási-telelési időszak során a fészkelő egyedek 60 százaléka elpusztul, és hasonló értékek jellemzőek a molnárfecskék esetében is. A geolokátorok által rögzített fényadatok feltárták, hogy a molnárfecskék az afrikai telelési időszakban üregeket, odvakat is használnak éjszakázásra, ami fontos magyarázattal szolgálhat arról, miért kerül elő olyan kevés hagyományos gyűrűzéssel jelölt madár Afrikából.
A hosszú távú, a Szaharától délre vonuló madárfajok csaknem kétharmadának drámaian csökken az egyedszáma Európában és Magyarországon. Ezek közé tartoznak a fecskék is: a Tisza közel 600 kilométeres magyarországi szakaszán a partifecske állomány az 1990-es 30 ezer párról 3 ezer párra, a molnárfecskék száma pedig országosan a felére csökkent 2015-re.
A megfogyatkozás okainak feltárásához nélkülözhetetlen, hogy a kutatók megismerjék a vonulási és telelési területeket és a madarakat ott érő hatásokat is. A klasszikus madárgyűrűzés azonban a legtöbb kistestű vonuló madárfaj esetében kevés információval szolgál. A molnárfecske 1,2 millió, Európában jelölt egyedéből például mindössze 20 került meg a Szaharától délre 1994-ig, ennek a fajnak a telelőterülete és vonulási viselkedése így eddig ismeretlen volt.
MTI
A megjelölt öt molnárfecske és négy partifecske által szolgáltatott adatokból kiderült, hogy ezek a kistestű madarak a tavaszi vonulás során napi 620-1080 kilométert repülnek.
A tudomány történetében először sikerült adatokat szerezni a Kárpát-medence molnárfecskéinek Közép- és Dél-Afrikában található telelőterületeiről - tájékoztatta az MME hétfőn közleményben az MTI-t.
A vonuló madárfajok többségének testtömege 20 gramm alatti, így a nagyobb testű madaraknál látványos eredményeket mutató, jelenleg használatos 5 gramm körüli jeladók ezeknél nem használhatóak, mert a méretük lényegesen meghaladja a madarakra felhelyezhető, a testtömeg maximum 4-5 százalékát elérő határt. A kutatás egyik célja éppen ezért a geolokátorok olyan mértékű miniatürizálása volt, hogy a 13-17 grammos fecskefajok esetében is használhatóak legyenek.
A madár hátára kis hátizsákként felhelyezett geolokátor 2-5 percenként rögzíti a kis eszközt ért fény mennyiségét. Az információkból szerzett adatok alapján naponta megállapítható a napfelkelték és napnyugták időpontja, amely alapján 200-300 kilométer pontossággal meghatározható, hogy milyen földrajzi hosszúságon és szélességen volt az adott napon a madár. Az eszköz nem befolyásolta az állatok mindennapi életét. E madárfajok esetében igen alacsony az éves túlélési arány.
A partifecskék esetében egy átlagos vonulási-telelési időszak során a fészkelő egyedek 60 százaléka elpusztul, és hasonló értékek jellemzőek a molnárfecskék esetében is. A geolokátorok által rögzített fényadatok feltárták, hogy a molnárfecskék az afrikai telelési időszakban üregeket, odvakat is használnak éjszakázásra, ami fontos magyarázattal szolgálhat arról, miért kerül elő olyan kevés hagyományos gyűrűzéssel jelölt madár Afrikából.
A hosszú távú, a Szaharától délre vonuló madárfajok csaknem kétharmadának drámaian csökken az egyedszáma Európában és Magyarországon. Ezek közé tartoznak a fecskék is: a Tisza közel 600 kilométeres magyarországi szakaszán a partifecske állomány az 1990-es 30 ezer párról 3 ezer párra, a molnárfecskék száma pedig országosan a felére csökkent 2015-re.
A megfogyatkozás okainak feltárásához nélkülözhetetlen, hogy a kutatók megismerjék a vonulási és telelési területeket és a madarakat ott érő hatásokat is. A klasszikus madárgyűrűzés azonban a legtöbb kistestű vonuló madárfaj esetében kevés információval szolgál. A molnárfecske 1,2 millió, Európában jelölt egyedéből például mindössze 20 került meg a Szaharától délre 1994-ig, ennek a fajnak a telelőterülete és vonulási viselkedése így eddig ismeretlen volt.
MTI
Hozzászólások