OMSZ: aszályosabb nyarak és csapadékosabb telek jönnek

Magyarországon a jövőben aszályosabb nyarakra és csapadékosabb telekre kell számítani, az extrém időjárási jelenségek intenzitása pedig nőhet - mondta az MTI-nek az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke a Klímapolitika: a klímaváltozás elleni küzdelem jövőképe címmel tartott konferencia kapcsán csütörtökön, Szegeden.

omszRadics Kornélia ismertetése szerint Magyarországon két műhely foglalkozik a klímamodellezéssel. Az egyik az Országos Meteorológiai Szolgálat, a másik az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Meteorológiai Tanszéke. Közös eredményeik alapján az országban általános melegedés várható. Minden évszak melegszik majd, de legintenzívebben a nyár - mondta.

Nyáron várhatóan jelentősen csökken majd a csapadék.

Az 1961-1990-es referencia időszakhoz képest akár 30 százalékos csökkenés is megtörténhet. A téli időszakban viszont 20 százalékos csapadékmennyiség-emelkedés várható, ugyanehhez az időszakhoz képest.

Elmondható tehát, hogy mind a hőmérséklet, mind a csapadék, harmadikként pedig a szél okozta extrém jelenségek intenzitása nő majd - magyarázta a szakember. Hozzátette: a tavalyi év is jó példa volt erre, mely 1901 óta a kilencedik legmelegebb év volt. A tavaszi időszakban nagyon nagy mennyiségű csapadékkal és árvizekkel találkozhattunk, majd a nyár hatalmas aszályt hozott. Ez is mutatja, hogy az évszakos időszakokban óriási eltolódások vannak - mondta Radics Kornélia.

A szakember szólt arról is, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) tavaly ősszel jelent meg az új helyzetértékelése. Ennek részletei folyamatosan kerülnek nyilvánosságra. Alig egy hónapja látott napvilágot az alkalmazkodással kapcsolatos anyag, amely egyebek között a szélsőséges eseményekkel foglalkozik. Hamarosan pedig megjelenik a következő fejezet, ami az útmutatást tartalmazza azzal kapcsolatban, hogyan lehet elkerülni a hatásokat.

A kutatás szerint szinte biztos, hogy az emberi tevékenység hatására változik a klíma. A vizsgálatok szerint az éghajlat természetes változékonysága csupán elenyésző százalékkal játszik szerepet a változásokban.

A jövő attól függ, hogy a károsanyag-kibocsátások hogyan alakulnak. Ha az eddigi folyamat folytatódik, és a szén-dioxid-kibocsátás nem csökken, akkor a szélsőséges éghajlati jelenségek egyre gyakoribbak lesznek. Azt azonban tudni kell, hogy a szén-dioxid jelenléte akár száz évig is megfigyelhető a légkörben - tette hozzá.

A szélsőségeket jellemzi a ritkább, de intenzívebb csapadék, a hőmérsékletben a tartós hőhullámokra és azoknak a lokális változásaira is kell felkészülni. Minél tovább várunk, annál jobban szűkül az a spektrum, ahol az alkalmazkodás még lehetséges. A sérülékeny régiókban, mint például a sarkvidéki jégtakarókon vagy az óceáni körfogásban már most maradandó változások történtek- magyarázta az OMSZ elnöke.

MTI

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com