Orosz tudós: sikerült előállítani egy vektorvakcinát, amely mellékhatások nélkül alakít ki immunitást

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Önmagukon próbáltak ki egy vektorvakcinát a Nyikolaj Gamaleja nevét viselő Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) munkatársai, a kísérlet sikerrel járt, alanyaiban negatív mellékhatások nélkül alakított ki immunitást - tájékoztatta Alekszandr Gincburg akadémikus, a központ igazgatója pénteken az Interfax hírügynökséget.Gincburg szerint a kutatók az önmagukon elvégzett kísérlettel bebiztosították a saját védelmüket, hogy a világjárvány során folytathassák az ellenszerek kidolgozását. A kutatóintézet vezetője azt mondta, hogy a vektorvakcinát munkatársainak "széles köre" próbáltatta ki magán, de nem árulta el, hogy hány emberről van szó.

   
"Nem. Mindenki él, egészséges és elégedett" - felelte Gincburg arra a kérdésre, hogy mutattak-e ki az oltóanyagnál mellékhatást. Az akadémikus szerint a perspektivikus vektorvakcina egy olyan adenovírus-DNS-en alapul, amelybe beépítették a SARS-CoV-2 koronavírus egyik génjét. Az adenovírust az eljárás során olyan "tartályként" használják fel, amely a koronavírus-gént a sejthez szállítja, ott beindítja az új koronavírus burkának fehérjeszintézisét, és ily módon "megismerteti" az immunrendszert a potenciális ellenséggel. Az ilyen típusú készítményeket nevezik vektorvakcinának.
    

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter csütörtök este a Rosszija 1 tévécsatornának nyilatkozva azt mondta, hogy a vakcinák ügyében az első eredmény és az oltóanyag szélesebb körű alkalmazása július végén lesz hozzáférhető Oroszországban. A tárcavezető szerint több szérum esetében preklinikai tesztelés zajlik, és minden terv szerint, zökkenőmentesen halad.
    

Tatyjana Golikova orosz miniszterelnök-helyettes szerdán a parlament felsőházában bejelentette, hogy Oroszországban jelenleg 47 féle Covid-19-vakcina kidolgozásán dolgoznak. Oroszország péntekre szomorú negatív rekordot állított fel azzal, hogy az elmúlt nap alatt 150-en haltak meg a Covid-19 betegség következtében a legfrissebb hivatalos adatok szerint. Ezzel a járvány kezdete óta központilag regisztrált halálozások száma 3249-re emelkedett.
    

Az igazolt fertőzések száma péntekre 8894-gyel 326 448-ra nőtt, ami 2,8 százalékos napi növekményt jelent. Az új esetek 42,2 százaléka tünetmentes. Az aktív eseteké 1600-zal 223 374-re, a gyógyulásoké pedig 7144-gyel 99 825-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 8,1 millió, az elmúlt egy nap alatt pedig 258,7 ezer tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 277 068 embert tartanak megfigyelés alatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok napokkal korábban figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás.

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

http://ujhazak.com