A Four Bones Quartet a Budavári Evangélikus Templomban lép fel

Három év után koncertezik ismét Budapesten a Four Bones Quartet. A nemzetközi színtéren is ismert harsonanégyes június 4-én, szombaton a Bécsi kapu téri Budavári Evangélikus Templomban lép fel.Four Bones QuartetA kvartett, amelyben Magyar Péter, Gáspár Olivér, Angyal János és Gyetvai Péter harsonázik, európai koncertjeit követően szerepel a Budavári Evangélikus Templomban, ahol Bach, Smetana, Brahms, Ellington és más szerzők közkedvelt műveiből játszik - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Four Bones 2002-ben alakult, a csapat az elmúlt tíz évben fellépett többek között Németországban, Ausztriában, Dániában, Nagy-Britanniában, Bulgáriában, Romániában, de visszatérő vendég Ázsiában is, ahol 2009-ben hat koncertből álló turnén vett részt.

A kvartett többször fellépett a Múzeumok éjszakája rendezvényen, a Sziget fesztiválon, volt koncertje a Művészetek Palotájában, a Zeneakadémia Nagytermében, a Szépművészeti Múzeumban és Francia Intézetben is. A formáció 2011 őszén megjelent Crossroads című nagylemeze az együttes sokszínűségét mutatja: a harsonakvartett számára komponált művek elkalauzolják a hallgatókat a tangó, a dzsessz, a folk és a komolyzene gyakran egymást keresztező világába.

Az elmúlt évtizedben számos művésszel, énekessel dolgoztak együtt a bel- és külföldi turnék során, közöttük volt Palya Bea, Szirtes Edina Mókus, Gereben Zitával vagy a Szabó Balázs Bandája.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com