A Hittani Kongregáció nemet mondott a kapcsolatban élő azonos neműek esetleges áldására
A Hittani Kongregáció nemmel válaszolt, de meg is indokolta állásfoglalását. A dokumentumban leszögezi, hogy nem részesülhet áldásban olyan viszony vagy partneri kapcsolat - még akkor sem, ha stabil kapcsolatról van szó -, amely házasságon kívüli. Utóbbi pedig férfi és nő közötti feloldhatatlan házasságot jelent, mely nyitott a gyermekáldásra.
"Nem lehetett más a válasz, mivel az egyház - kétezer éves hagyománya szerint - áldást csakis és kizárólag egy férfi és egy nő szövetségére épülő házasságra adhat, melynek célja az új élet fakasztása" - mondta Németh Norbert atya, a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora at MTI-nek. A dokumentum ugyanakkor felszólítja a keresztény közösséget és ennek pásztorait a - szöveg megfogalmazása szerint - homoszexuálisok iránti tiszteletre és "gyengédségre" a diszkrimináció minden formájának elutasításával.
A kongregációt vezető Luis Francisco Ladaria Ferrer bíboros aláírásával ellátott állásfoglalás leszögezi, hogy a választ Ferenc pápával személyesen egyeztették. Március 19-én, Szent József ünnepén veszi kezdetét az egyház által meghirdetett család éve a családi szeretet szépségéről és öröméről szóló apostoli buzdítás közzétételének ötödik évfordulóján. Jövő június 26-án zárul a családok tizedik világtalálkozója keretében, amelyet Rómában készülnek megrendezni a pápa jelenlétével.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások