A karitatív szolgálatra gyűjt adományokat a katolikus egyház jövő vasárnap

Karitatív szolgálatának támogatására gyűjti a perselyadományokat a katolikus egyház jövő vasárnap.

kkA Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a templomokban országszerte felolvasandó körlevelében arra kéri a híveket, hogy segítsék az egyház karitatív szolgálatát és munkáját, mert ezekből az adományokból támogathatja segélyszervezetük a rászorulókat.

A Szent Erzsébet-napi körlevél ismertetése szerint az egyház hivatalos segélyszervezete, a Karitász, az egyik legnagyobb világméretű segélyszervezet: 165 országban van hivatalos szervezete, és 200 országban segít éves szinten 24 millió emberen.

Ezt a nagy munkát 625 ezer önkéntese és 440 ezer munkatársa végzi. Ennek a világméretű karitatív szolgálatnak része Magyarországon a Katolikus Karitász, amely nyolcszáz településen, közel tízezer önkéntessel működik.

A dokumentum kitér arra, hogy Magyarországon a Karitász kiemelten foglalkozik az idősekkel és betegekkel, a gyermekes családokkal, a hajléktalanokkal, a szenvedélybetegekkel, a testi-szellemi fogyatékkal élőkkel, a nemzeti kisebbségekkel, a menekültekkel és a bevándorlókkal.

A levél felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon a katolikus plébániákon önálló karitász-csoportok működnek, melyek a plébániák területén élő rászorulók önkéntes segítését szervezik és végzik.

Szólnak arról is, hogy negyedik éve működik a Karitász Krízissegély programja, amellyel az egzisztenciálisan kritikus helyzetbe került családokat támogatják gyógyszerrel, élelmiszerrel, ruhával, bútorokkal, rezsi-hozzájárulással, lakbérrel, fűtéssel, lakhatással. A program munkatársai ott vannak a katasztrófáknál, hogy segítsenek az életkörülmények helyreállításában.

A körlevél szerint ez a nagy kihívást jelentő munka azért valósulhatott meg, mert az elmúlt években a templomi adománygyűjtések alkalmával a hívek nagylelkűen támogatták a Karitász szolgálatát. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva a katolikus egyház "külön is háláját fejezi ki a Katolikus Karitász minden munkatársának, önkéntesének és támogatójának" - olvasható a dokumentumban.

MTI

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com