A Szobori búcsúra várják a vendégeket Ópusztaszerre

Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az ünnepen a monostor romjai között tartott szentmisén adják át a Szer Üzenete-díjat - tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketing vezetője az MTI-t.Az ünnep az emlékpark történetéhez szorosan kapcsolódik: a környékbeliek több mint száz évvel ezelőtt jöttek itt össze először, hogy megemlékezzenek Árpádról, a honszerző vezérről. Az 1896-os millenniumi évben megépített Árpád-emlékmű országos jelentőségű nemzeti búcsújáróhellyé vált.

Az első világháború alatt a látványos ünnepségek szüneteltek, az 1919-es forradalom eseményei pedig gátolták a szobor körüli évenkénti búcsújárást.


A rendezvény a harmincas években éledt újjá, s időpontja augusztusról szeptemberre került át. Az összejövetelekhez mindig kapcsolódott szentmise is, ezért a helyiek "Szobori búcsú" néven kezdték emlegetni a Kisboldogasszony ünnepnapján tartott megemlékezéseket. A búcsújárásnak a második világháború vetett véget.

    
A Szobori búcsú eredeti üzenetével, több mint egy évtizede, 2007-ben, Árpád halálának 1100. évfordulóján éledt újjá. Ebben az évben Szer Üzenete néven az Emlékpark díjat alapított. A monostor romjai között bemutatott szentmisén adják át évről évre az elismerést, olyan magyar embereknek, akik életükkel, munkájukkal Szer üzenetét - hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet - juttatják el az emberekhez.
    

Idén rendhagyó módon, nem egy személy részesül az elismerésben, hanem a húszéves Ismerős Arcok zenekarnak ítélték oda a díjat. A formáció dalszövegeiben azok a nemzeti, kulturális, emberi és családi értékek jelennek meg, amelyek Szer Üzenetét, Ópusztaszer mondanivalóját is áthatják. Vasárnap a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovas kocsikon érkeznek a búcsúra.


Az ünnep alkalmából kitárul a székelykapu és ingyenes programokkal várják a kikapcsolódni, ünnepelni vágyókat. A szentmisét követően honfoglalás-kori lovasbemutatót tartanak, a skanzenben kemencés finomságok sülnek, autentikus dél-alföldi tekerő muzsika szól, a gyerekeket interaktív játszóház fogadja. Délután pedig látványos ügyességi versenyen mérik össze tudásukat a lovaskocsikkal érkezők a nagyréten.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com