A szokásosnál kevesebben járták végig a nagypénteki keresztutat Jeruzsálemben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A szokásosnál kevesebb zarándok járta végig, de idén már megtartották a nagypénteki keresztutat Jeruzsálemben.A koronavírus járvány előtti években a jeruzsálemi óvárosban sok száz, sőt több ezer katolikus keresztény zarándok járta végig hatalmas fakeresztekkel nagypénteken Jézus utolsó útját, a keresztutat. Tavaly az országos zárlat idején csak néhány ferences szerzetes vitte a keresztet, de idén ismét megrendezték szokásos útvonalán a menetet, noha maszkot viselve és az emberek közötti nagyobb távolságot tartva. A hagyományoknak megfelelően a Via Dolorosán haladtak a hívők, akik útjuk végén eljutottak az idén már ismét nyitva tartó Szent Sír bazilikába, az utolsó négy stációhoz, köztük a Golgotához és a Szent Sírhoz.

    
Külföldről idén nem érkeztek zarándokok, mert a tel-avivi Ben Gurion repülőtér továbbra is csak kivételes esetekben fogad külföldről nem izraeli állampolgárokat, és mert Európában ezekben a hetekben jár tetőpontján a koronavírus járvány harmadik, fertőzőbb és veszélyesebb hulláma. Ezért az idei nagypénteki keresztúton csak a helyi keresztények vonultak a hagyományok szerint a ferences rend képviselőinek vezetésével a Golgota felé.
    

A Szent Sír Bazilikában nagypénteken már korán reggel miséztek, s a keresztút zarándoklatának fogadása után este hagyományosan temetési menetet is tartanak a Szent Sírnál, ahol a keresztény hit szerint eltemetése után harmadnapra Jézus feltámadt. Más években áprilisban már meleg napsütés fogadja a hívőket, de idén esős, és szokatlanul hideg az időjárás, ami a Szentföldön élő keresztények egy részét elriaszthatta a Jeruzsálembe utazástól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com