A teremtett világ védelméről tart előadást I. Bartholomaiosz pátriárka a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Ötnapos magyarországi látogatásának zárónapján, hétfőn a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) konferenciáján tart előadást a konstantinápolyi egyetemes pátriárka. Az Együtt a közös otthonért című eseményen a teremtett világ védelméről osztja meg gondolatait az egyházfő - közölte kedden az MTI-vel az intézmény.A közleményben azt írják: a Pannonhalmi Főapátság meghívására csütörtökön érkezik Magyarországra I. Bartholomaiosz. A látogatás középpontjában az ökumenikus és vallásközi párbeszéd, illetve a béke építése áll.

A program utolsó napján a pátriárka részt vesz a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Vallás és Társadalom Kutatóintézete, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Hittudományi Kara, és a PPKE Teremtésvédelmi Kutatóintézete által közösen szervezett ökumenikus és vallásközi teremtésvédelmi konferencián. A rendezvényen köszöntőt mond Deli Gergely, az NKE rektora, Kuminetz Géza, a PPKE rektora, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, valamint Michael Wallace Banach apostoli nuncius - ismertették.
    

A konferencia első részében az ortodox egyházfő mellett előadást tart Peter Turkson bíboros, a Pápai Tudományos Akadémia elnöke és Salama Gomaa Ali Daoud, az Al-Azhar Egyetem rektora, majd a résztvevők ünnepélyes deklarációt fogadnak el a teremtett világért vállalt közös felelősség fontosságáról. Méltatást mond Fabinyi Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
    

A konferencia második felében John Chryssavgis amerikai ortodox teológus, Markus Vogt, a müncheni Ludwig-Maximilian Egyetem katolikus teológusa, Padányi József vezérőrnagy, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Műszaki Doktori Iskolájának vezetője, Pataki Elvira, a PPKE BTK Klasszikus és Újlatin Nyelvek Intézetének egyetemi docense, Kodácsy Tamás, a Károli Gáspár Református Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, illetve Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rendszeres teológia tanszékének vezetője tart előadást - részletezi a programot a közlemény.
    

Magyarországi látogatása során I. Bartholomaiosz felkeresi a bakonybéli bencéseket, isteni liturgiát végez Pannonhalmán és találkozik a magyar közélet képviselőivel is. Az egyházfő 1991 óta áll az Egyetemes Patriarchátus élén, mint az ortodox egyházak közt a tiszteletbeli elsőbbséget élvező pátriárka. Legutóbb 2021 szeptemberében járt Magyarországon, részt vett a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmisén, amit Ferenc pápa mutatott be a Hősök terén. Ez volt az első alkalom, amikor egyszerre tartózkodott Magyarországon a nyugati és a keleti egyház vezetője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com