A török elnök dzsámivá alakíttatná a Hagia Sophiát

Recep Tayyip Erdogan török elnök dzsámivá alakíttatná az isztambuli Hagia Sophia múzeumot - jelentette csütörtökön a török sajtó.Erdogan szerda késő este az A Haber török kormányközeli hírtelevíziónak adott interjújában úgy fogalmazott: "a török nemzet évek óta azután sóvárog, hogy a Hagia Sophia dzsámi legyen". Ez egyben a muzulmán világ elvárása is - tette hozzá a török elnök.

   
Erdogan úgy vélte, hogy nagyon nagy hiba volt annak idején múzeummá alakítani a Hagia Sophiából. Rámutatott: miután fokozott rá az igény, eljött az ideje, hogy dzsámivá alakítsák az épületet. A török elnök egyúttal jelezte, hogy a lépésre a március 31-re kitűzött helyhatósági választásokat követően kerül sor. Törökországban a hetek óta tartó kampány egyik központi témája a vallásosság. Erdogan államfői tisztsége mellett a hatalmon lévő iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is egyben.
   

A Hagia Sophia 1935 óta múzeum, és Isztambul egyik legkiemelkedőbb turistalátványossága. Az épület 537-től a Bizánci Birodalom legfontosabb székesegyháza és az ortodox keresztény világ központja volt. Konstantinápoly 1453-as elfoglalása után az oszmán vezetők dzsámivá alakíttatták át a katedrálist.


A 20. században Musztafa Kemal Atatürk, a modern Törökország atyja múzeummá alakíttatta át az épületet, amely a fiatal köztársaság világi jellegét volt hivatott hangsúlyozni. Erdogan kijelentését megelőzően egyes vallásos csoportok is időről időre felvetették már a szimbolikus Hagia Sophia dzsámivá való visszaalakításának lehetőségét. A műemlék 1985 óta szerepel az UNESCO világörökségi jegyzékén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com