Adományboltot nyitott az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség

Adományboltot nyitott az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) szeretetszolgálata, a Cedek kedden Budapesten. A VIII. kerületi üzletben a rászorulók jelképes összegért, 300 forintért vásárolhatnak mások által felajánlott ruhákat, könyveket, játékokat, a befolyt összeggel pedig a szeretetszolgálat munkáját támogatják.Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár köszöntőjében bátor lépésnek nevezte az adománybolt létrehozását, hiszen, mint mondta, korábban még nem fordult elő, hogy egy helyen történjen az adományozás és az adakozás.

A bolt ezzel kapcsolatot teremt az adakozók és a rászorulók között - fűzte hozzá.

Az államtitkár kitért arra: az EMIH szeretetszolgálata nem tagja a Karitatív Tanácsnak, de az elmúlt két évben sokszor segítettek közösen határon belül és túl is. Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija úgy fogalmazott: az EMIH a karitatív munkában a segítségnyújtás mellett legalább olyan fontosnak tartja a közösségépítést is. Ebben a boltban pedig közösséggé válhatnak azok, akik idehozzák feleslegessé vált tárgyaikat és azok, akik hazaviszik és tovább használják azokat.


A vezető rabbi szólt arról is, hogy a zsidóság a róla kialakult kép szerint befelé forduló, zárt közösség, ezért az utóbbi időszakban különösen fontosnak tartják, hogy nyissanak a társadalom szélesebb rétegei felé. Mint mondta, a közel két éve létrehozott szeretetszolgálatuk rendszeresen oszt meleg ételt, küld adományokat Észak-Magyarországra és Kárpátaljára, gyermekotthonokat támogat és ösztöndíjprogrammal segíti hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulását.


Sára Botond Attila (Fidesz-KDNP), a VIII. kerület alpolgármestere arról beszélt, hogy az önkormányzat és a mellettük lévő épületbe költöző szeretetszolgálat és bolt nem konkurensei, hanem segítői lehetnek egymás munkájának, hiszen az önkormányzatnak jogszabályban rögzített kötelessége segíteni az elesetteket. "Józsefváros nehéz sorsú kerület, ezért a szeretetszolgálat jó helyre költözött" - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com