Az Ab alkotmányos mulasztást állapított meg az egyszázalékos egyházi felajánlásokkal kapcsolatban

Az Alkotmánybíróság (Ab) mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet állapított meg, mivel a törvényalkotó nem biztosította az adózóknak, hogy a személyi jövedelemadójuk egyszázalékos egyházi felajánlásáról rendelkező nyilatkozat kedvezményezettjeként valamennyi vallási közösség közül választhassanak. Az Ab határozatát pénteken tette közzé a honlapján.Az Ab-hoz forduló magánszemély alkotmányjogi panaszában kifogásolta, hogy 2012-es személyi jövedelemadója egyszázalékos egyházi felajánlásáról rendelkező nyilatkozatát a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) érvénytelennek nyilvánította azért, mert a rendelkező nyilatkozatban olyan szervezetet jelölt meg kezdeményezettként, amely nem minősült elismert egyháznak, és így nem volt technikai száma sem.

Az ügyben eljáró bíróságok a NAV döntését helybenhagyták.

Az Ab az alkotmányjogi panaszt elutasította, miután megállapította, hogy az abban támadott adóhatósági, illetve bírósági döntések a hatályos jogszabályok figyelembevételével születtek. A szabályozás szerint ugyanis a személyi jövedelemadó egyszázalékos egyházi felajánlásának kedvezményezetti körébe az indítványozó által megjelölt hitközség nem tartozik bele, a kedvezményezetti státuszt a jogalkotó csak a bevett egyházaknak tette lehetővé.
   

Hivatalból eljárva az Ab ugyanakkor megállapította, hogy a hatályos szabályozás diszkriminál egyes vallási közösségekhez tartozó hívőket, a személyi jövedelemadó szempontjából adózókat. Az Ab indoklásában kifejtette: az államot egyfelől széles mérlegelési lehetőség illeti meg a vallási közösségeknek nyújtható anyagi, pénzügyi támogatások, kedvezmények és mentességek területén, és eltérő jogokat élvezhetnek a különböző vallási közösségek, a hatályos szabályozás szerinti bevett egyházak, illetve vallási tevékenységet végző szervezetek. Másfelől azonban a szabad vallásgyakorláshoz fűződő jog tekintetében a vallási közösségek tagjai között nem tehető különbség: minden vallási közösség valamennyi tagját megilleti a vallásszabadság joga.
    

Mindezek alapján az Ab megállapította: alkotmányosan nem indokolható az olyan megkülönböztetés, melynek következtében a bevett egyházak tagjai jövedelemadójuk egy százalékát egyházuk számára felajánlhatják, ugyanakkor a vallási tevékenységet végző szervezetek tagjai nem élhetnek ezzel a lehetőséggel. E tekintetben ugyanis a hívők összessége és egyéni jogaik egyezősége alapján egységes szabályozás alá kell tartozniuk a bevett egyházaknak és a vallási tevékenységet végző szervezeteknek.


Az Ab kimondta: az Országgyűlésnek biztosítania kell, hogy az adózók valamennyi vallási közösség közül választhassanak, amikor az egyszázalékos egyházi felajánlásról rendelkeznek. A testület ez év végéig szabott határidőt az Országgyűlésnek, hogy e jogalkotási kötelezettségének eleget tegyen. Az Ab határozatához a 15 tagú testületből egy alkotmánybíró, Salamon László fűzött különvéleményt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com