Az élet védelmének a mindenek fölöttiségéről beszélt a lengyel szónok

Az élet védelmének a mindenek fölöttiségéről beszélt a szombati csíksomlyói búcsú szónoka, Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke.A szerzetes a több százezres tömeggel is elismételte Mária akkor mondott szavait, amikor megtudta, hogy Isten fiát hordozza: "Istenem legyen nekem a te igéd a te szavad szerint". Az idézett kijelentés az idei búcsú jelmondata is volt.

    
Mária megmutatta, hogy szereti az életet. Nyitott szívvel fogadta a hírt, hogy az isten fiának az anyja lesz. Elfogadta hivatását, azonosult vele, és amikor kellett harcolt a gyermeke életéért. Nem akart megszabadulni Jézustól, mint szükségtelen dologtól - hangoztatta. Marian Adam Waligóra arra figyelmeztetett, hogy a fejlett világ embere nem mindig cselekszik az isten akarata szerint. Példaként egy Alfie nevű kisfiú esetét hozta fel, akit áprilisban egy bírósági ítélet nyomán hagytak meghalni egy liverpooli kórházban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com