Az emberiesség és a keresztény szeretet elvét ajánlja Jakubinyi György nyugalmazott érsek

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Az emberiesség, a józan ész, és mindenekelőtt a keresztény szeretet és türelem elvét ajánlotta a ditrói közösségnek és a hasonló helyzetben levő más közösségeknek pénteki közleményében Jakubinyi György nyugalmazott érsek, aki utódja beiktatásáig apostoli kormányzóként vezeti a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyét.Az érsek közleményét a Romkat.ro portál közölte. Az állásfoglalást az tette indokolttá, hogy a ditrói pékségen alkalmazott két Srí Lanka-i pék ellen állást foglaló helybéliek szószólója a helyi római katolikus közösség segédlelkésze, Bíró Károly volt.

   
Jakubinyi György sajnálatosnak tartotta, hogy Bíró Károly egy olyan konfliktusba keveredett, amely meghaladja kompetenciáit, és olyan álláspontot képviselt, amely nem egyezik az egyház álláspontjával. Az érsek Ferenc pápának a béke világnapja alkalmából mondott beszédéből idézte, hogy "a félelemből gyakran erednek konfliktusok, ezért fontos, hogy legyőzzük emberi félelmünket".
    

Az érsek egyben az egyház álláspontját is összefoglalta a migráció kérdésében. Emlékeztetett arra: a Szentírás figyelmezteti a választott népet, hogy jól fogadják az idegeneket, mert ők is bevándorlók voltak Egyiptomban. Megemlíti, hogy Jézus főparancsa a szeretet, és a keresztényeket az ellenség szeretete is jellemzi. Szent István király intelmeit is megemlíti, amelyek egyikében arra figyelmezteti a fiát, Szent Imre herceget, hogy fogadja be az idegeneket, mert az egynyelvű ország gyenge.
    

A nyugalmazott érsek a katolikus egyház katekizmusából idézte, hogy biztosítani kell mindenki számára a munka lehetőségét minden igazságtalan megkülönböztetés nélkül: őslakosoknak és bevándorlóknak egyaránt. Ezek mellett Jakubinyi György az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából és a román Polgári Törvénykönyvből is idézte az élethez, szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jogot megfogalmazó cikkelyeket. Kijelentette: "Amint ennek a jognak az elismerését és betartását saját híveink számára elvárjuk, úgy mi is tiszteletben tartjuk minden más esetben is".  
   

"Természtesen elvárjuk minden vendégtől, befogadottól, a közösségbe ideiglenesen vagy hosszabb távra bekerülő embertársunktól, hogy alkalmazkodjanak országunk, népünk, közösségünk társadalmi rendjéhez. Részünkről a befogadás kultúrája annál is inkább kívánatos, mert egy percig sem feledhetjük, hogy emberekként mindannyian jövevények vagyunk e földön, akik Isten kegyelméből élünk; nem feledhetjük azt sem, hogy saját közösségünk tagjai, honfitársaink ezrei kényszerültek a jobb megélhetés miatt külföldön munkát vállalni, és őket is emberiesen fogadják vendégmunkásként, mi magunk is ezt várjuk el, ezt tartjuk természetesnek" - fogalmazta meg Jakubinyi György apostoli kormányzó.
    

Mindezeknek megfelelően az emberiesség, a józan ész, és mindenekelőtt a keresztény szeretet és türelem elveinek a tiszteletben tartását és a békére való törekvést kérte a ditrói hívektől és a hasonló helyzetben levőktől. Arra kérte ugyanakkor az egyház hivatalos képviselőit, papjait, hogy a felszított indulatok lecsillapítását tekintsék a közösség szolgálatának, és a gyűlölködés és megosztás útja helyett keressék a párbeszéd útját.
    

Az 5500 lakosú, 98 százalékban magyarok által lakott gyergyószéki Ditróban két héttel ezelőtt állt munkába két Sri Lanka-i pékmester, akiket a pékséget működtető helyi vállalkozó munkaközvetítő cég segítségével szerződtetett, miután megelégelte, hogy nem talál helyben megfelelő munkaerőt. A sötét bőrű pékeket bevándorlóknak tekintette a község lakosságának egy része, és ellenségesen viszonyult hozzájuk. A feszültségeket egy szombat délelőttre meghirdetett falugyűlésen próbálják oldani.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com