Balog: az egyházak vitákban való részvétele mellett a kormánynak a magánéleti döntések tiszteletben tartása is fontos

Az egyházaknak az élet nagy kérdéseit is érintő, szabad vitákban való részvétele mellett az emberek magánéleti döntéseinek tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere Balatonszárszón szombaton.Balog Zoltán a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány által a reformáció 500. évfordulójára szervezett Reformátusok szárszói konferenciáján a Reformáció hivatásetikája ma címmel tartott előadást. Felszólalása előtt újságíróknak azt mondta: a kormány üdvözli, hogy az értékközösségek, közülük az egyházak részt vesznek a közéleti gondolkodásban és nyíltan képviselik saját álláspontjukat.

    
"A kormány az emberek magánéleti döntéseit tiszteletben tartja, annyit tesz, hogy segítséget nyújt a jó döntésekhez, támogatja azokat a döntéseket, amelyekről úgy véli, egyszerre szolgálják az egyéni boldogulást és a nemzet közösségének erősítését" - fogalmazott Balog Zoltán. Fontos, hogy az egyházak az élet nagy kérdéseit érintő szabad vitákban részt vegyenek.


Az ő álláspontjuk segít bennünket abban, hogy például a lombikbébi programban egyre jobban érvényesítsük az élet védelmét. Ez a program több ezer meddő házaspárnak nyújt lehetőséget gyermekvállalására. Ezt a Kormány támogatja és szélesíteni kívánja. Mi örülünk minden így született gyermeknek. Az értékközösségekről szólva megjegyezte, szükség van rá, hogy e közösségek hagyományaikkal, tudományos eredményeikkel, kulturális aktivitásukkal, hivatásetikájukkal gazdagítsák Magyarországot, a magyar nemzetet.
    

A protestáns egyházaknál például központi gondolat, hogy a munka is Isten tiszteletét jelenti, ha azt jól, tisztességesen, az emberek javára, Isten dicsőségére végzik, e tekintetben nincs tehát különbség templomi szolga, kőműves, vagy tanár között - mutatott rá Balog Zoltán.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com