Befejeződött a jáki templom helyreállítása

Befejeződtek a jáki Szent György-templom külső és belső helyreállításának, restaurálásának több évig tartó munkálatai, a következő lépés a már kész kivitelezési tervekkel rendelkező látogatóközpont megépítése lehet - mondta el az MTI-nek pénteken Sarkadi Márton építész, a Szombathelyi Egyházmegye projektvezetője.A templombelső helyreállítása már 2022-ben befejeződött, azóta elkészültek a templom homlokzatának restaurálási munkálatai is, amelyek közül a legfontosabb a jáki templom közismert nyugati kapujának helyreállítása volt - mondta, hozzáfűzve, hogy megújult a templomkert, beleértve a sétautakat és a világítás korszerűsítését is.
    

Sarkadi Márton kiemelt, hogy a felújítás keretében elkészült a XIII. századi Szent Jakab-kápolna teljes restaurálása is. Hozzátette, hogy a következő lépés a jáki templomhoz kapcsolódó látogatóközpont és kiállítótér megépítése, amelynek előkészítéseként pénteken elszállították a Savaria Múzeumból az apátsági templom kapuját díszítő eredeti apostolszobrokat. Ezek közül hármat Jákon, egy a templomhoz kapcsolódó épületben, egy turisztikai pavilonban lehet majd ideiglenesen megtekinteni, a többit a látogatóközpont felépüléséig a Szombathelyi Egyházmegye műtárgyraktárában helyezik el.
   

Ezzel a lépéssel Sarkadi Márton szerint arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy Jákon nemcsak a román kori templom épülete jelent látnivalót, hanem azok a régészeti leletek és egyéb tárgyak is, amelyek bemutatják annak történetét, megvilágítják régészeti, művészettörténeti jelentőségét. Sarkadi Márton elmondta: 2018 óta a jáki templom helyreállítására több mint 2 milliárd forint kormányzati támogatást kapott a Szombathelyi Egyházmegye, a látogatóközpont létesítéséhez - amelyhez az apátsági épületek szolgálnak alapul, de egy új nagy kiállítótér is épülne - további több mint 1 milliárd forintra van szükség. A megújult apátsági templomot a tervek szerint április 21-én, vasárnap áldja meg ünnepélyes keretek között Székely János megyéspüspök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com