Bogárdi Szabó István: Istennek mindig megesik rajtunk a szíve

Isten és ember története másból sem áll, mint hogy mi elhajlunk a jótól, felmondjuk istengyermekségünket, a Teremtőnek pedig megesik rajtunk a szíve - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek. Bogárdi Szabó István kiemelte: Isten legnagyobb, végső megkönyörülése az emberen a karácsonyi csoda, Krisztus testet öltése. "Külön kegyelem, hogy mi itt Magyarországon hálás szívvel, jó jövőt remélve mondhatjuk, amit a zsoltár mond, hogy jót tett velünk az Isten, énekelhetjük karácsonykor, hogy immár velünk az Isten, és érezhetjük ennek minden áldását" - fogalmazott a református püspök.

Kitért arra, hogy miközben megdöbbentenek minket a Szíriából vagy épp Nyugat-Európából érkező hírek, képek, nyugtalanítanak a világ igazságtalanságai, "könnyen elfelejtünk hálát adni azért, hogy Magyarországon nincs háború és nem kell rettegve éljük mindennapjainkat". A hála pedig mély elköteleződés - mutatott rá. Természetesen lehet hálát adni gesztusokkal, szavakkal és énekszóval, de ha a szavaink nem találkoznak a tetteinkkel, akkor ez nem több, mint üres hálálkodás.

A hála - egy református ember számára - életprogram: "ha megsegítem a rászorulót, ha fölemelem a szavamat az üldözött keresztyénekért, ha próbálok tenni valamit, hogy igazságosabb legyen a világ, vagy odaállok a történelem ura elé és közbenjárok másokért, ezt mind hálából teszem azért a nagy jóért, amit Isten tett Jézus Krisztusban az emberrel" - fogalmazott Bogárdi Szabó István.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com